Katarzis

Diócska recept, ahogy a nagy könyvben meg volt írva

2017. december 07. - Katarzis blog

Van, ahol mandulának nevezik ezt a fajta süteményt, nálunk csak diócska, a meglévő sütőformám is egyértelműen dióra emlékeztető. Már lassan 5 éve, hogy megörököltem anyósomtól (valamikor a Szovjetunióban gyártották), de most először jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a hozzá adott recept alapján készíteném el, hagynám egy másik alkalomra a sütis füzetemben lévő leírást és a neten fellelhető ezerféle receptet is. 

  Megérte kísérletezni. A bejegyzett receptemnél ez egy sokkal omlósabb végeredményt ad (ropogósan omlósat), a krémje pedig annyira könnyű...hm...vetekszik a mascarponéval. Na jó, azt nem épp a leírás szerint készítettem el. Egyrészt sehol nem ír a krémbe zöld aromát. De az kell bele, ugye?! Ennél az egy sütinél nem tud érdekelni, hogy "mesterséges aroma meg színezék, bla-bla-bla", kifejezetten kívánja a szervezetem így karácsony környékén. :D És még egy apróság a krémmel kapcsolatban. 4 nyers egész tojást kellett volna 200 gr vajjal és ugyanannyi cukorral habosra keverni. Én tettem helyette csak kettőt, azt is gőz felett kevertem ki a cukorral (rettegek a szalmonellától). Persze lehet a vajat egész kevés pudinggal vagy péppel is lazítani, de ez a tojásos krém a diócska eredeti krémje. Annyira nincs jól, hogy minden sütit leegyszerűsítünk erre a puding+vaj töltelékre. (Hogy mi az a pép, amit én a vajas krémekhez adok a puding illetve a nyers tojás helyett, a mézes fánknál részletesebben elolvashatod.)

  Lássuk akkor milyen receptet ajánlott anno a gyártó ehhez a közkedvelt sütiformához!

 Az eredeti, mostanra már ütött-kopott dobozában tartom, lehet még meg sem születtem, amikor gyártották. A lányom lesz a 3.generáció, aki használni fogja.

 

Hozzávalók:

kb. 60-65 db diócska lesz belőle (a tészta nyersen is olyan finom, hogy elég megállni, hogy be ne csipegessük)

  • 30 dkg liszt
  • 30 dkg hideg margarin (én vajjal gyúrtam; 1-2 dkg-mal kevesebbel is szuper lesz)
  • 20 dkg porcukor (semmiképp ne kristály!)
  • 20 dkg darált dió
  • 2 vaníliás cukor
  • 1 púpos evőkanál kakaópor
  • 1 tojás

Krém:

  • 2 egész tojás
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • zöld aroma (mandula vagy zöld dió)-annyi, hogy érezzen, látszódjon :D

 

Elkészítés:

  • a lisztben elmorzsoljuk a vajat, aztán összegyúrjuk a többi hozzávalóval (a biztonság kedvéért odakészítettem a tejet is, de nem volt rá szükség; ennyi vajhoz már hová?!)
  • ha van időnk, érdemes ezután kicsit hűteni a tésztát, mert elég lágy, ha a kezünk melegétől megolvadt vaj visszakeményedik benne, sokkal könnyebb vele dolgozni
  • 1 kanál zsírt megolvasztunk, a formákat ezzel vékonyan kikenjük
  • éppen csak béleljük mindegyiket egy meggyszemnyi tésztával (ha sokat teszünk, megsülve teljesen kitölti a formát, nem lesz hely a krémnek, igaz, van aki csak úgy szereti, ha krémmel vékonyan össze van ragasztva a két duci fél)

  • előmelegített sütőben sütjük 10-15 percig, még forrón kiborítjuk (én egy fémtálcához szoktam minden diócskaformát hozzáütögetni, így könnyen kijön :) ) természetesen konyharuhával fogom meg őket vagy kanállal, elég érzékeny a kezem 

  • a krémhez egy fazékba kevés vizet öntünk, kiválasztjuk a rajta stabilan álló tálat, abba ütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukor felét is
  • amikor forr a víz, a tálat ráillesztjük és folyamatosan kevergetjük a bennevalókat, az egyszerre habosodik, melegszik, olvad a cukor
  • amikor már nem érezzük a szemcséket és a krém láthatóan kezd a tál szélére rásülni, levesszük és gyakori kevergetés mellett hagyjuk kihűlni
  • addig a cukor másik felével kihabosítjuk a vajat, majd a tojásos krémet és az aromát is beledolgozzuk (kézi mixerrel)
  • a kihűlt diócskákat a krémmel megtöltjük, összeragasztjuk, porcukorban meghempergetjük

 

 Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal. Ha még nem tetted, gyere, csatlakozz a Katarzis Facebook oldalához , így nem maradsz le semmiről.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása