Beszélgettünk a lányokkal. A barátnőkkel.

A Szeretetről. 

Önmagunk szeretetéről.

A mások iránti önzetlen szeretetről, amely ha tényleg önzetlen, akkor nem nézi a maga hasznát, független az elvárásokról és nem szab feltételeket.

"Szeretem, mert..."

ERROR!

"Szeretem annak ellenére..."

( Ez sem tökéletes megfogalmazás, persze hogy vannak és látom is a hibáit, de az igaz szeretet "nem rója fel a gonoszt" sem!)

Szóba kerültek (nem is annyira) szélsőséges esetek: kikövetelt szeretet, pénzzel jutalmazott puszik. 

És beszélgettünk a gyermeki szeretetről, a felnőtt ember gyermeki szeretetéről. Arról, hogy mennyire tökéletlen is tud lenni, pedig "nem ezt érdemeljük", "nem ezzel tartozunk". 

Rendkívül összetett mindegyik téma.

Nem vagyok bölcs az élet nagy kérdéseiben. (Néha azért beledumálok.) Hogy is érthetném az embereket?! Gyakran magamat sem értem. 

Például, hogy hazaérve miért az volt az első, hogy megkeressem ezt a verset. Talán választ reméltem. Vagy megnyugvást. (Igen, gyermek vagyok és anya. A csónak mindkét oldalában helyem van.) 

Siklós József

Ellesett párbeszéd

Anya s fia csónakázik nyári Holt-Tiszán.

Gyerek nyelve élesedik parázsló vitán.

Amit kap, az mind kevés, s ami van, semmi se jó.

- Viszi a háborgó kis embert csendes nagy folyó.

Anyja kérdi: Azt szeretném tudni, kis legény

Hogy ha egyszer megöregszem s rádszorulok én,

Kapok-e majd tőled annyi jót, szeretetet,

Amennyivel kis korodban körülvettelek?

Annyi szeretetet én majd fiamnak adok!

(Mosolyogva figyelnek a csobbanó habok…)

Neked pedig annyi jut, ezt másképp sose várd,

Amennyit most megkap tőled – édesanyád!