Katarzis

Forrázott sárgarépás káposztasaláta

2017. október 19. - Katarzis blog

Milyen bosszantó tud lenni, amikor kóstolunk valahol valamit és odahaza az istenért se sikerül még hasonlót se elkészíteni.

  Hát így jártam ezzel a káposztasalátával. Próbáltam így is, úgy is, de már a kinézetén láttam, hogy itt valami fontos művelet marad ki. Mert az az "utánozhatatlan" nem csupán finom volt, de ropogós is, és amellett olyan "üveges", mint a savanyított káposzta, persze egyértelműen érzett rajta, hogy frissen készített dolog, nem pedig tartósított savanyúság.

  És akkor ezen az oldalon megtaláltam a receptet. A marinád pontos leírását is és a lényeget: ezt bizony forrázni kell! Hát ez maradt ki nálam minden alkalommal. Egész mostanáig.

   Ti próbáltátok már így a káposztasalátát?

Hozzávalók:

  • 1 kg káposzta
  • 1 nagy sárgarépa
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 dl víz
  • 3 evőkanál 10%-os ecet
  • 4 evőkanál  étolaj
  • fél evőkanál só
  • 2 csapott evőkanál cukor (vagy még kevesebb, mert a répa is édes, és ezt nem mindenki szereti)
  • köménymag (opcionális)

 

Elkészítés:

  • forrni tesszük a vizet az olajjal, ecettel, sóval, cukorral együtt
  • addig a káposztát legyaluljuk, a sárgarépát lereszeljük vagy julienne-re vágjuk
  • a fokhagymát megpucoljuk, rányomjuk a zöldségekre, lazán összekeverjük
  • a felforrt vízzel leöntjük az egészet, belenyomkodjuk és fedő alatt hagyjuk kihűlni

 

 Jó étvágyat! Isteni akár önmagában, akár zsíros kenyérhez, de a legkülönlegesebb, ünnepi sültek mellé is bátran feltálalható.   :)   ♥

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása