Soha nem volt az augusztus vége a kedvencem. Amíg iskolába jártam, azért nem; felnőttként pedig minden évben épp ilyenkor tört rám valami mély depresszió. Fáradt voltam folyamatosan, hőemelkedésem volt, betegnek éreztem magam, az egyik évben egész súlyosnak, gyógyíthatatlannak, mert a panaszok okát nem találták, nekem viszont fájt mindenem, biztos voltam benne, hogy itt a vég!

Pedig akkor még sehol nem volt az allergiám. (Ezt azért tudom ennyire biztosan, mert csináltak vérképet, s abban az eozinofil-szint emelkedése mutatta volna, ha a szervezet épp túlérzékenyen reagál valamire, azaz, ha allergiás.)

  Az igazi parlagfű-allergia a maga egyértelmű tüneteivel csak pár évvel ezelőtt kezdődött nálam. Az első évben csak akkor tüsszögtem, ha lementem a kertbe. A másik évben egészen jól voltam, voltak tünetek, de elviselhetőek. Még egy év eltelt, akkor már rosszabb lett, és évről évre egyre hamarabb kezdődött, tovább tartott és egyre elviselhetetlenebbé vált.

 Az idén épp a múlt héten kezdődött el.

Lementem a kertbe, semmi panasz, egészen 10 percig, aztán elkezdődött a kegyetlen orrfolyás. De az a fajta, amikor le sem tudod tenni a zsebkendőt a kezedből. Nem is tudtam folytatni a munkát amit elkezdtem, rohantam fel. Már az úton utolért a tüsszögő-roham. 20-25 tüsszentés egymás után, levegőt alig bírok venni közte, a végefelé már teljesen kába vagyok, úgy érzem, szívesen lefeküdnék én ide a fűbe, csak be kellene hunynom a szemem és már aludnék is. De erőt veszek magamon, persze, hogy nem fekszek le a kertben, pedig már forog velem a világ!

Még a házban is tüsszögök néhányat, de már állok is a zuhany alá, mosok hajat is, ott se maradjon pollen. Mert azt olvastam, hogy ez segít.

De hiába! A légutak már tele vannak velük, még pár órán keresztül tüsszögök (de már nem megszakítás nélkül), orrot fújok. Szemem azóta folyamatos gyulladásban, az orrom már körben tiszta sebes. És még csak most kezdődik. Még szeptember közepéig így lesz. Illetve nem is így, sokkal rosszabbul.

A múlt év tapasztalatai alapján a következők várnak még rám:

• ha kilépek a házból, azonnal elfog a tüsszögőroham, le sem kell menni a kertbe. Ez azt jelenti, hogy megállás nélkül tüsszentek legalább tizet.

• ha tudok tüsszenteni, az a jobbik eset, sokkal rosszabb, amikor hosszú percekig csak nagyon kell, és nem sikerül. Ez normál tüsszentés előtt pár másodpercig elviselhető érzés, de 10-20 percig folyamatosan, az embert tettekre és gondolkodásra is alkalmatlanná teszi, csak kóválygok mint a mérgezett egér, fennakadt szemgolyóval 
• 1-2 hét múlva az ablakot sem nyithatom ki, "bepenészedünk"
• a folyamatos köhögéstől csillapíthatatlanul fájni fognak a csontjaim és az izmaim a mellkasomban, a bordáim, a hátam
• orvoshoz megyek, mert úgy érzem, tüdőgyulladásom van; persze nincs, de kapok receptet erősebb gyógyszerre, mint a tavalyi volt és végighallgatom a litániát az allergiáról, amit amúgy is tudok

• a gyógyszer az első két napban ér valamit, akkor kellemesen álmos leszek, kicsit mint aki részeg, de a lényeg, hogy tünetmentes és kábán-vigyorogva próbálom bepótolni az elmaradt munkákat
• a következő napokban már nincsenek a gyógyszernek mellékhatásai;  kívánt hatásai sem!!!
• nem veszek be gyógyszert és rájövök, hogy úgy sem rosszabb
• az egész lakás tele van félig használt papírzsebkendővel, le sem tagadhatnám, merre jártam
• a gyerekeim leszidnak érte, ahogy én szoktam őket; sírok, utálom magamat
• ennél rosszabbul már úgysem leszek!  felkiáltással telezabálom magam a két kedvencemmel, paradicsommal és görögdinnyével (pedig ezek tiltólistán vannak a keresztallergia miatt)
• úgy érzem, a fejem fóliával van körbetekerve, nem kapok levegőt és ég az egész arcom
• folyamatosan úgy érzem, mintha a sampon habja ment volna  fülembe, zúg és nem hallok rendesen
• viszket a mandulám, kívülről nem ér semmit, ha vakarom, legszívesebben lenyomnám az üvegmosót a torkomon 
•  reggelente úgy ébredek, mint akinek aznap jött el a világ vége, ne akarj akkor találkozni velem!
• megállapítom, hogy nem is parlagfűallergiám van, hanem házipor, alaposan kitakarítom a lakást, ott is porszívózok és törölgetek, ahol normális emberek nem szoktak és reménykedek, hogy most biztosan jobban leszek; nem leszek jobban, de legalább terelődött a figyelmem
• eszembe jut, hogy a ruhákat sem lenne szabad kint szárítani, ezért be a házba teregetek, hadd penészedjen a ház, hurrá! attól is fulladni szoktam, jól ki van ez találva

• ha valakinek szóvá teszem, hogy allergiás vagyok, legyintenek, hogy ez nem betegség, ez csak úri kényesség, egy divatos nyavalya
• ha nem muszáj nem is megyek emberek közé, mert ki van sírva a szemem; jobb esetben rákérdeznek, hogy miért, akkor legalább tudok "mentegetőzni"
• nem tudom tökéletesem ellátni a munkámat, ezért is utálom magamat és úgy érzem, más is utál
• kérdezem a Jóistent, hogy mit vétettem, hogy így büntet
• már bánom, hogy nem ettem tavasszal zsenge parlagfüvet, pedig valahol azt olvastam, hogy az segít
• pokolba kívánom a vénasszonyok nyarát és hótt ideg vagyok, hogy miért nem bír már szeptember közepén lenni egy jó kis fagy
• kijelentem, hogy ez így nem élet, elegem van, meg akarok halni!

Szeptember vége felé közeledik. Egyik napról a másikra jobban érzem magam. Újra van kedvem élni.

• visszaolvasom a bejegyzést és nem értem, hogy lehet ennyit rinyálni egy kis tüsszögés-orrfolyás miatt
• szégyellem magam, mert sokkal nagyobb bajok vannak a világban
• sakkozok, hogy töröljem vagy ne ezt az értelmetlen, hirtelen felindulásból megírt posztot
• újra elfelejtek hálát adni, hogy ezt az augusztust-szeptembert is túléltem