Csak egy szokásos telefon-takarításnak indult.  Gyerek is tudja-elméletben- hogy tisztaság fél egészség meg rend a lelke mindennek, sőt mostanában már azt is kívülről fújja, hogy ne sajnáljuk kidobni a felesleges és lelkünknek sem kedves dolgainkat, mert azok (is) kiszívják az életerőnket. Hogy időnként szorgalmasan törölgeti a telefonjából a nem túl jól sikerült képeket, az mégsem ennek a tudásnak köszönhető, egyszerűbb oka van: olyankor már zavaróan belassul neki a rendszer.

    Ott tartunk tehát, hogy delete...delete...delete...

    -Anyu, nézd már! Szerinted itt mit fotóztam?! -hagyja abba a nyomkodást és kérdi halálsápadtan. Majd mutatja ezt a...ezt a ....nemtudommicsodát.

   Megállapítom magamban, hogy gőzöm sincs, egy kurta "nem tudom"-mal le is rázom magamról.  Átmegy a másik szobába, nővérét is nyaggatja. Vagyis gondolom, hogy ugyanez a téma, mert csak a Nagylány felemelt hangját hallom: "nem érted, hogy fogalmam sincs, hagyjál már." (Lányos családban a "hagyjál már!" a leggyakrabban előforduló kifejezés. Nem tudom, mi lenne, ha mi, szülők is elkezdenénk használni, főleg amikor azt kérdezik: "mi lesz a vacsora?" vagy "ugye elengedsz?")

 Visszaül mellém, szorgalmasan "takarít" tovább. Fél szemmel azért figyelek rá, látom, nem törli ki a beazonosítatlan képet, újra és újra előszedi, nézegeti. Megsajnálom.

  -Na gyere, kinyomozzuk!

  Adok a dolognak 2 percet. Elveszem tőle a telefont. Forgatom, lehet, ha megfelelő szögbe kerül, azonnal látható a lényeg. De nem lettem okosabb. Kezdek kíváncsi lenni. Mégis mi a lótúró lehet ez? Dátumra is rákeresünk, lány már reménykedik, hogy egy szerdai fotó, mert akkor késő délután hittanra megy, és hazafelé bizony lefotózhatott egy ilyen érdekes lámpájú autót. Persze konkrétan nem emlékszik az esetre, de ha ez a fénykép valamelyik szerdán készült 4 és 6 között, akkor nem is kell tovább gondolkodni.

  Hideg zuhany! December 12. Hétfő! 18 óra 15 perc. Ajjaj!

  Megfejteni csak a bonyolult feladatokat érdekes, oda teszem magamat ezerrel. Képet kérem átküldeni a laptopomra, ott képszerkesztővel fényt kap, majd élesítjük is, na ezt nem kellett volna, már félelmetes arcok is megjelennek a lény szája helyén, igen, lény ez, mi más lehetne, tisztán látható, kimondani nyíltan csak a Kicsilány meri, de igazából már senkinek nem kétséges, hogy ufók vagy transformerek szelfiztek ezen a megkérdezés nélkül kölcsönvett okostelefonon.

 Nézzük innen is, onnan is, ezek a szemek olyan ismerősek nekem! Lehet, hogy Apuka (após) zseblámpája. Vagy egy ufó, aki éjszakánként elvisz egy másik dimenzióba és ott ő a legjobb barátom. Szoktam simogatni a buksiját, ezt konkrétan érzem, szemem behunyom, kellemes emlékek árasztanak el, melegség, finom illatok. Bárki is ő, nem bánt minket. Nyugalmat érzek, biztonságot. Térj már magodhoz, te csaj, kezdesz bedilizni! Ez csak az autónk furcsa szögből, talán az ablakból fotózva. Vagy valami kis jelzőfény benne közelről. Vagy bármilyen fény az egyik poharunkon vagy fémtálon tükröződve.

 Megelőlegeztem a dolognak 2 percet, alig lett hosszabb a vele eltöltött idő. Több mint félóra kimerítő gondolkodás után végre fény gyúlt az agyamban!

.

.

.

.

.

.

.

Íme a lény, aki a frászt hozta ránk:

Az ezeréves szendvicssütőnk. Szendvics benne épp elkészülve.

"Szoktam simogatni a buksiját, ezt konkrétan érzem, szemem behunyom, kellemes emlékek árasztanak el, melegség, finom illatok. Bárki is ő, nem bánt minket. Nyugalmat érzek, biztonságot. Térj már magodhoz, te csaj, kezdesz bedilizni!"  Ugye, ugye, hogy néha érdemes az érzéseinkre is odafigyelni?!  :D