Katarzis

Így vettem rá magamat a mozgásra

2017. június 23. - Katarzis blog

Hónapok óta annyi az összes testmozgásom, ami a házimunkával együtt jár. Nyolc-kilenc óra ülőmunka után ezt sajnos pont annyit ért, hogy sikerült alaposan eltunyulnom. Egy hosszabb séta, pár emeletnyi lépcsőzés is fárasztó és kellemetlen lett, testileg-lelkileg kimerültnek éreztem magam annak ellenére, hogy semmi megerőltetőt nem csináltam.

   Pedig régebben imádtam tornázni, rengeteg videó van a neten, ami segített ebben, de (épp a folyamatos koncentrációt igénylő szellemi munka miatt) egy idő után már teher volt, hogy tornázás közben is figyelnem kellett: most hol tartunk, mi következik illetve amely gyakorlatsort megtanultam, ott már magamban is számoltam, legyen meg az összhang, ha már együtt tornázok pl. Cassey Ho-val.

 A 7 legjobb ingyenes fitness-csatorna a youtubon

   Valami olyan testmozgásra vágytam, ami közben elkalandozhatnak a gondolataim vagy teljesen kikapcsolhatom az agyamat.

    A futás lett volna a nekem való, de nálunk sajnos nincs hol futni. Az utcán kizárt, járdák nincsenek, a kertek alatt lehetne esetleg földúton, ott viszont simán szembetalálja magát az ember egy falka éhes kóbor kutyával... versenyfutás az életért élesben, nem épp ilyesmire vágyok.

   Futópad drága, szobabicikli drága, azonkívül helyet is kell nekik szorítani, ha valaki ajándékba adja talán megoldjuk; ha nekem kell érte kipengetni a kemény ezreseket, akkor mégsem fordítanám fel a lakás jelenlegi rendjét. :D ( Amúgy van rendes bicajunk, amit nem használunk, egy ezermester talán át is tudná alakítani.)

  Így aztán egy olyan kisgépre esett a választás, ami nem is drága, nem is bútordarabnyi, de minisége ellenére is alaposan átmozgatja az egész testet. Egy mini steppert. Magyarul taposógép. Pontosabban mini stepper twistert, mert ez kicsit oldalra is kileng. (Szakembert nem kérdeztem meg a dologról, de ha nem használ, nem is árt, ebben biztos voltam.)

 

 

Hogy miért esett épp erre a választásom a sok-sok fitneszgép közül?

  • amint említettem is (burkoltan) az anyagi szempont elsődleges volt, ez 16 ezer forint, megfizethető kategória (használtan pedig harmad-feleennyi vaterán, jófogáson)
  •  könnyen mozgatható, 6 kg az egész (hozzuk-visszük egyik szobából a másikba), kis helyen is elfér, ha nem használja senki még az ágy alá is bedughatom
  • kardiózni épp megfelelő, közben csinosít is és épp ott, ahol minden nő szeretné: a combot, a feneket
  • ha kedvem van, a karizmaimat is erősíthetem rajta
  • titkon reménykedtem, hogy kedélyállapotra, allergiára, karmára is jó hatással van :D 
  • digitális kijelzőn mutatja az eredményeimet: számolja a lépéseket, az időt, a percenkénti lépésszámot és hozzávetőlegesen az elégetett kalóriát 
  • max. 100 kilós ember állhat rá, tehát illő nem meghíznom mázsányira (62 kg vagyok, de azért ez is inspirál, hogy ne engedjek (mindig) a falásrohamoknak
  • természetesen jár garancia is mellé (2 év a tartozékokra, a vázra pedig 5)

  Az első száz lépés nem volt könnyű. Első alkalommal az 50. lépés után csak azért nem hagytam abba, mert magam előtt is szégyelltem, hogy ennyire gyenge vagyok. Napról napra fokozatosan emeltem aztán a lépkedések számát, most 35 percnél tartok és több mint 1500 lépésnél egy szuszra. Minden második nap én taposok rajta. Önmagában ez biztosan kevés látványos eredményekhez, de én olyan nagyon fogyni sem akarok és az Everestet sem erre az edzésre alapozva akarom majd megmászni. Egyszerűen csak élvezni akarom a mozgást és visszakapni a testi erőnlétem. Ha közben csinosodok is, egye fene, állok elébe! :D

   Az erőnlét javulása aztán azt eredményezte, hogy ismét van kedvem tornázni is. Egyre kevesebb kifogást gyártok, hogy melyik mozgás miért nem nekem való. Van kedvem kimozdulni. Kirándulni, túrázni hívnátok? Máris indulhatunk!

  Persze van még egy nagyon fontos dolog, ami inspirál és teljessé teszi az élvezetet. Hát persze, hogy a jó zene!!! Amúgy is mániám mindenféle lejátszási listát létrehozni a YouTube-on, természetesen taposógépezésre is raktam össze már kettőt (eddig), egyenként 30-35 perceseket.  Készíts te is saját listát  a kedvenc vérpezsdítő számaidból, és máris könnyebb lesz a mozgás!

 

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal is.

    Ha követni szeretnél és még több érdekes és hasznos dologról olvasni, csatlakozz a Katarzis Facebook oldalához.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása