Katarzis

Fanta szelet, egy igazán üdítő sütemény

2017. október 20. - Katarzis blog

Nagy élmény volt számomra, amikor gyerekként legelőször ettem Fanta szeletet. Persze nem a tésztája, nem is a túrókrém volt különleges, hanem az az érdekes zseléréteg a tetején. (Harmincegynéhány évvel ezelőtt ez nálunk még csodának számított, hogy az egyszerű ember az egyszerű konyhájában ilyet is tud készíteni, főleg hogy csak pudingból és szénsavas üdítőből. :) )

  Én az alaprecepten csak egészen keveset variáltam, inkább csak az arányokat igazítottam a tepsimhez és a krémet készítem kicsit lazábbra. Igaz, hogy nálunk általában sárga piskótalapból készül, de most az eredeti kakaós piskótával mutatom be nektek lépésről lépésre.

Hozzávalók:

(20×30 cm-es tepsihez, ha a nagyobban sütöm természetesen mindent másfélszeresen vagy duplán veszek)

Piskótához:

  • 4 tojás
  • 4 enyhén púpos evőkanál cukor
  • fél dl olaj
  • 4 evőkanál liszt
  • 1 púpos evőkanál kakaó
  • fél tasak sütőpor

Túrókrémhez:

  • 25 dkg túró
  • 1 kanál porcukor
  • 12 dkg vaj
  • 1 csapott evőkanál liszt
  • 3 evőkanál cukor
  • 0,6 dl víz

Zselés réteghez:

  • 1,5 tasak vaníliapuding
  • 5,25 dl szénsavas narancsos üdítőital
  • 3 evőkanál cukor

 

   Elkészítés:

  • a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét habbá verjük, a sárgáját kikeverjük a cukorral, az olajjal, hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, végül óvatosan beleforgatjuk a felvert habot is és sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük a piskótát
  • a kanál lisztet simára keverjük a vízzel, hozzáadjuk a cukrot, átszűrjük és sűrű pépet főzünk belőle; kihűlésig gyakran megkevergetjük  (készülhet a krém egyszerűen csak túróból, vajból, porcukorból is, a recept végén leírom, hogy pontosan mi ez és milyen célt szolgál) 
  • a vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk az áttört túrót, aztán a pépet is egyenletesen beledolgozzuk
  • a piskótára rákenjük a túrós krémet
  • a narancsos réteghez a pudingba belekeverjük a cukrot, pár kanál üdítővel simára keverjük, felöntjük a többivel és folyamatos keverés mellett forrásig, sűrűsödésig főzzük
  • gyakori kevergetés mellett kicsit hagyjuk hűlni, épp csak annyit, hogy ne olvassza el az alatta lévő krémet és már simítjuk is a süteményre, így szép sima lesz a teteje
  • legalább 1 órát hagyjuk állni szeletelésig

 

A pépről:

 a régi süteményekre gyakran csak vajas krémet tettek, nem lazították se főzött krémmel, se pudinggal, legfeljebb 1 tojással. Önmagában a cukros-vajas krém elég zsíros, ezért szoktam nyers tojás helyett ezzel a péppel kihabosítani az ilyen süteményekhez. Nem saját ötlet, egy cukrásztól tanultam és minden olyan esetben érdemes használni, ha

1. valami miatt nem akarjuk tejjel főzni a főzött krémet (tejérzékenység, romlandóság)

2. nyers tojással kellene lazítani a sima vajas krémet

3. spórolni akarunk a vajjal

4. valaki nem szereti a sütikben a pudingos ízt.

  Fanta szelet esetében ez a kis plusz sokkal könnyebbé, lazábbá teszi a túrókrémet és semmit nem ront az értékén. Egy 25 dkg-os vajhoz maximum 1 dl vízből főzött pépet lehet hozzáadni (a kávékrémeket is így készítem, akkor az édes feketekávéban főzöm meg a kanál lisztet.)

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása