Van néhány hagyományos magyar étel, ami a bonyolult vagy időigényes elkészítése miatt egyre jobban feledésbe merül. Érdemes lenne ezeknek legalább a receptjeit megőrizni az utókornak, hogy aztán nagyot csodálkozhassunk, "honnan volt akkortájt még ilyesmire is idő, türelem és energia?!" Én most 3 elfeledett szatmári ételt szeretnék bemutatni, igaz a cím akár hamis is lehet, természetesen nem tudhatom, hogy az ország más vidékein mennyire volt ismert egyik-másik, s mivel a háromból kettőt magam is szoktam készíteni, teljesen elfeledettnek sem nevezhetőek.

    Szatmári rétes

  Bizony ez a recept sem úgy kezdődik, hogy "végy egy bolti réteslapot!" A rétestésztát minden esetben egyszerű lisztből házilag gyúrták, húzogatták ki papírvékonyságúra és töltötték meg, felénk leggyakrabban apróra vágott, felpirított savanyú káposztával vagy édes túróval. 

 Egészen más technikával került bele a töltelék, mint a közismert rétesbe, mondhatni jól túlbonyolították errefelé, a kihúzogatott tésztából ugyanis asztalhosszúságú, de csak kb. 8 cm széles csíkokat vágtak, melyre ujjnyi vékony tölteléket raktak, a hajszálvékony tészta ezt legfeljebb két rétegben vette körül, tehát a nem könnyű tésztacsapkodás, húzogatás után még jött egy derékfájdítós töltős-sütős szakasz is, merthogy ezeket nem is tepsiben, hanem egyenként (illetve kettesével, hármasával attól függően milyen nagy volt az edényük) serpenyőben sütötték ki, jól telefüstölve a házat. 

 Mivel a modern rétes nem igazán jött be nekünk, nem túl nagy kedvvel, de időnként ráveszem magam az igazi szatmári káposztás rétes elkészítésére. Ügyes háziasszonyok egyedül is elboldogulnak vele, én ígért segítség nélkül hozzá sem kezdek, egyébként is szeretek úgy hozzáállni a pepecselős munkákhoz, hogy mások is hozzáférjenek. :D Amíg anyósom élt, ő állította össze a tésztát, aztán én töltöttem, ő pedig sütötte, ezzel elvoltunk egy-másfél órát, hetente-kéthetente készítettünk ilyet a hosszú téli estéken. Sajnos magával vitte a pontos receptet (és szerintem nem is volt neki olyan, mindent szemre adagolt), ezért én a Horváth Ilona-féle szakácskönyvből tanultam meg, hogyan is készül a házi rétestészta, aztán én töltöm, férjem süti. Imádja, egyébként nem hinném, hogy vállalná az 1 órás tűzhely mellett való álldogálást.

 És hogy hogyan kerül egy ilyen hosszú tésztacsík a serpenyőbe? Hát így:

"Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni..." 

Az 50-60 dkg lisztből készített tésztát általában 4 bucira osztom, pihentetés után mindegyiket kihúzogatom félasztalnyi nagyságúra, egy-egy szálból 5-6 darab ilyen rétes készül.

   Túrós pászka

  Egyszerű gyúrt, kinyújtott tészta, vaskályha tetején megsütve. Ilyen kályha volt anyósoméknál, amíg be nem vezették a gázhálózatot, tehát pászkát sütni 20 évvel ezelőtt még nem jelentett gondot (természetesen ilyen étel csak akkor készült, amikor tüzeltek :D azaz fűtöttek). De a mai kor embere is leleményes, vehet már ilyet minden élelmiszerboltban vagy ha azt nem meri megkockáztatni ("vajon milyen lenne?"), gáztűzhelyen, egy vastepsiben (vagy modern módon, teflonban) ugyanúgy süthet pászkát, mint régen a vaskályha tetején. Ez is befüstöli a lakást kegyetlenül, nálam ennek ellenére szökőévben egyszer ilyen is készül, de csak amikor már nagyon unom a nyaggatást. Vajon ki az a családban, aki ezért is él-hal? :) 

 A meggyúrt, kinyújtott tésztát (tojás bele 1 vagy 1 se) nagy kockákra vágom, hogy a tepsibe legalább 2 darab beleférjen, aztán egyik-másik oldalát is pár másodpercig sütöm. Hólyagos lesz és oda is ég imitt-amott, de csak így lesz "olyan"; az égettebb hólyagokat azért leszedegetem, ne együnk már szenet.

 Nem lesz valami szép a lepényke, főleg, ha szeretünk belőle csipegetni is. :D

   A meleg pászkákat konyharuhával letakarom, hadd puhuljanak meg. Vizet forralok, kissé sózom, és a darabokra tépkedett pászkát leforrázom. 1-2 percig hagyom csak a forralt vízben (érezni azt, amikor már "megfőtt"), leszűröm (de nem öblítem) és ugyanígy adom hozzá a túrót, tejfölt, pirított szalonnát, mint a túrós csuszához. Szegényebb napokon ették ezt túró és tejföl nélkül is, csak szalonnazsírral, ez volt a zsíros pászka, lehet hihetetlen, de én még azt is szerettem.

   Peterák

 Nálunk férjem nagynénje volt ennek az ételnek a nagymestere, már a tervezett peterák-készítés előtt hetekkel odafigyelt, hogyan töri fel a tojást, hiszen gyűjtötte a héját, abba ment a töltelék, természetesen nem 1-2 darab volt számolva fejenként, hálistennek szép nagy családja is volt nénénknek. 

 Számomra felfoghatatlan, hogy miért kellett épp az ehetetlen tojáshéjba gyömöszölni a tölteléket, de ez is egy olyan titok, amire már nincs kitől magyarázatot kapnom. 

 A fenti két étellel ellentétben peterák soha nem főtt még az én konyhámban és megkóstolni is képtelen voltam, de a képre kattintva egy aranyos videót találtok a készítéséről:

 Ha kedvetek van, próbálkozzatok meg valamelyikkel. :)