Katarzis

Tejfölös csirkepaprikás nokedlivel

2018. március 15. - Katarzis blog

Az interneten található ezerféle nagyszerű receptet most kicsit figyelmen kívül hagyva, szeretném leírni nektek, hogyan készítem én a tejfölös csirkepaprikást és az egyik leginkább hozzáillő köretet, a nokedlit.

Hozzávalók a csirkepörkölthöz:

  • 1 kg bőrös csirke comb (alsó, felső is lehet)
  • 1 fakanál zsír
  • 2 fej vöröshagyma
  • só, bors, vegeta, őrölt pirospaprika
  • egész zöldpaprika kicsumázva, apróra vágva vagy télidőben 1 teáskanál darált sós paprika
  • 1 gerezd fokhagyma (nem ragaszkodom hozzá, elég gyakran ki is marad)

  A zsírt megolvasztjuk, a kockára vágott hagymát üvegesre pároljuk benne, pirospaprikával lehintjük, a következő másodpercben kevés vizet öntünk rá (ezzel "szétrobbantjuk" a hagymát, a paprikát pedig megóvjuk a megégéstől), belerakjuk a megtisztított húst (tudjátok ugye, hogy mosni nem lenne ajánlott, de nálam elképzelhetetlen hogy ez kimaradjon). Sózzuk, borsozzuk, aki nem idegenkedik, kevés vegetát is szórhat rá (én szoktam), hozzáadjuk a nyers paprikát, kevés vizet öntünk hozzá és addig pároljuk, amíg a hús megpuhul, ha szükséges kevés vizet rendszeresen öntögetve alá. Ne süssük le teljesen zsírjára, hadd legyen jó szaftos (elegendő zsiradékkal, hagymával és bőrös hússal készítve szaftban nem lehet hiány).

 

  Hogyan lesz ebből tejfölös paprikás? 

 

   1-2 evőkanál lisztet 3 dl tejföllel, 1 dl tejjel simára keverünk.

  A húst egy mélytányérba kiszedjük a pörköltből (nem kell lecsepegtetni, csak ha bundázni akarjuk, de az már egy másik recept :) ).  A tejfölös habarást hozzáöntjük a szafthoz, simára keverjük, hagyjuk felforrni, ha túl sűrű lenne, kevés tejjel hígítjuk még. A paprikáshoz adni kell még sót, borsot, hogy ízletes legyen, ez már attól függ, hogy mennyire volt fűszeres a szaft. (És sajnos a tej-tejföl mennyiségét sem lehet pontosan megadni, mert van, aki sűrűbben szereti, mások hígabban. Amit nem fogyasztunk el frissen, az sokat fog még sűrűsödni, nálunk szokták a nokedli-tészta főzővizével is hígítani illetve fontos, hogy kikapcsolás után is kavargassuk meg, mert bebőrösödik és tálaláskor nem lesz gusztusosan sima a szósz.) Én a combokat ezután sem szoktam visszarakni a szószba (családi okok miatt, :D pedig sokak szerint már az is szentségtörés, hogy egyáltalán kiszedem.)

 

 Hozzávalók a nokedlihez:

  • 3 egész tojás (vagy 2 és a megadottnál kicsivel több víz)
  • 4 dl víz
  • 1 csapott teáskanál só a tésztába, 1 evőkanál a főzővízbe
  • 60 dkg liszt
  • 1 kanál étolaj (édesapám a zsírra esküszik, neki is érdemes hinni)

   Egy nagyobb fazékban 3-4 liter vizet a sóval forrni teszünk. Addig a tojásokat, sót, olajat, vizet kicsit összekeverjük a tálban, két részletben adjuk hozzá a lisztet és simára keverjük. Ez tényleg pár mozdulat, felesleges percekig törni magunk vele. És nem kell pihentetni, semennyit! Én nokedliszaggatót használok (bevizezem, mielőtt beleteszem az első adag nyers tésztát), egy kisebb, lapos szaggatóm van, ezért négyszer töltöm meg ezzel a masszával, ide tolom, oda tolom és pillanatok alatt az egész a fazékban van. Nem nyomom át halomra, hanem a második szaggatás után megkeverem, nehogy összeálljon, bár a beletett 1 kanál olaj feladata elvileg az összeragadás megakadályozása, de azért nem kísértem az ördögöt, biztosra megyek. Amikor az egész feljön a víz tetejére, még 1-2 percig főzzük, aztán leszűrjük és langyos vízzel át is szoktam öblíteni. A nokedlit mindig a tejfölös paprikás behabarása előtt főzöm meg. A pörköltből elveszek 1-2 evőkanál zsírt, ezzel keverem át és oldalra teszem, amíg a paprikás elkészül.

   A tejfölös paprikást össze is keverhetjük a tésztával, de én szeretem külön hagyni (képes beinni). Tálaláskor a kiszedett combokról lecsöpögött paprikás zsírral tesszük még gusztusosabbá, bár aki valaha kóstolta, ilyen trükkök nélkül is tudja, hogy egy isteni magyaros fogás van előtte az asztalon. Ha csak pörkölttel tálaljuk a nokedlit, valamilyen savanyúság vagy friss paradicsom, paprika ne hiányozzon mellőle, a tejfölös paprikás ezek nélkül is fejedelmi étel. 

Jó étvágyat!

 Mosogatáshoz egy jó tanács: azt a fakanalat, amivel összeállítjuk a nokedlit, még véletlenül se tegyük a forró vízbe. Ahogy a szaggatót és a tálat sem. Hideg vizet öntsünk bele és az szépen feloldja a tésztát. Én szeretem minél hamarabb elmosni utána, de így sem tudom soha szivacs-csere nélkül megúszni a nokedlikészítést. :D 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása