Katarzis

Így maradnak frissek a bogyós gyümölcsök

2018. május 23. - Katarzis blog

1-2 héttel ezelőtt azért még elképzelhetetlen volt, hogy több földieper legyen a háznál, mint amennyit meg bírunk enni. Nem okozott fejtörést, hogyan előzzük meg a romlását, mindig túl hamar elfogyott.

Bár az eperszezon lassan lecseng, a következő módszer a gyümölcsök frissen tartására a többi bogyós gyümölcsnél (szeder, málna) vagy akár a romlékony cseresznyénél is nagyszerűen alkalmazható lesz (tudom biztosan, mert már a tavaly leteszteltem szinte mindegyikkel).

    Az ecet jótékony hatásával tele van az internet, ennek egy része sajnos nem működőképes, de így is tud eleget, hogy csodaszerként tekintsünk rá és mindig legyen odahaza. Ez például a legolcsóbb és legveszélytelenebb fertőtlenítőszer, ami a konyhában- akár élelmiszerek -esetén is bevethető. Azokat a gombaspórákat, ami a gyümölcs romlásáért felelős, elpusztítja, de lehet, hogy csak a szaporodásukat gátolja meg, a lényeg, hogy egy rövidke ecetes fürdőzés után a gyümölcsök néhány napig nem fognak penészedni. 

   Mit kell tehát tennünk?

   Az átválogatott, egészséges gyümölcsöt megmossuk, leöblítjük a szennyeződésektől. 10-15 percre beáztatjuk hideg vízbe, melybe kevés ecetet is öntünk. (1 liter víz, 0,5-1 dl ecet, ahogy sikerül). Aztán a vizet leöntjük róla (le is öblíthetjük, ha valaki fél, hogy érezni fog rajta az ecet, de szerintem biztosabb, ha ezt kihagyjuk), szűrőben jól lecsepegtetjük, papírtörlőn levegős helyen teljesen megszárítjuk a szemeket. A továbbiakban hűvös helyen tároljuk.

   Az az eper, amit ennek a "roppant bonyolult procedúrának" kitettem, még 3 nap múlva is friss és penészmentes maradt. (Pedig volt olyan, hogy penészesek közül válogattam ki az ép szemeket.)

 Remélem, nektek is beválik. :) Írjátok meg a tapasztalataitokat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása