Lehet hogy most csalódást okozok azoknak, akik egy falusi disznóvágás momentumainak kivesézésére számítottak, de higgyétek el, ennek a leírására teljesen alkalmatlan vagyok még akkor is, ha évekig részem volt ilyesfajta úri huncutságban.

  Kb. 3 éve annak, hogy kimondtuk a szentségtörő mondatot "nekünk nem kell disznó", bár vegetáriánusok nem lettünk, de azt a kevés húst, amit megkívánunk, a hentesnél is be tudjuk szerezni. Költőien fogalmazva, a gyakorlatban alkalmaztuk az elvet, hogy "kinek virág kell, nem hord rózsaberket" (Vörösmarty). Nézzétek csak, a legutolsó disznóvágástól is hogy rettegtem:

Disznóvágás-kell ez nekem?

   Ezt a hússzegény állapotot (sertéshúst illetően a régebbi viszonyokhoz értendően "szegény") egyedül talán csak apósom szenvedi meg, cserébe elég gyakran megkapja a gyerekek fejadagját, mert el tudjátok képzelni, hogy családom egyik tagja például a bolognai szószt is kis szűrőn átnyomva kéri a tésztára, hogy husika még véletlenül se kerüljön bele? De mindenkinek megvoltak a maga nyavalygásai, úgymond csak kerülgettük a fagyasztóban a mázsás disznó másik felét, miután a fogunkra való részeket 2-3 hét alatt elpusztítottuk. 

  Csak hát van a szépemlékű disznóvágásoknak egy olyan felvonása, amit nem tudunk, nem akarunk elengedni. A disznótoros ebéd. Ne gondoljatok valami nagyon különlegesre, amit csakis ezen a tájon, csakis tisztes kort megért asszonyságok tudnak, agyacskájuk mélyén(vagy inkább ízlelőbimbóikon) féltve elrejtett recept alapján elkészíteni, az igazság, hogy az egész nem más, mint egy pörkölt, egy krumplipüré és hozzá párolt savanyú káposzta, ami étkeket, ha így együtt van a három, a nagylányom nevez "disznóvágásnak". "Holnap megyek, főzöl nekem disznóvágást?"- jön az üzenet és nekem már azon jár az eszem, vajon van-e jóféle és nagyon friss hús a hentesnél, hogy az eredetihez a leginkább hajazó pörköltet elkészítsem, a krumplit, a káposztát azokat ugye olyan nagyon nem is lehet elrontani.

 És akkor hogy hogyan készül ez a fejedelmi étel?

  Pörkölt (amit mi csak így hívunk: sült hús)

  Amikor a disznó szétszedett részei már a házban voltak és mindenki megreggelizett (hagymás sült vér volt minden esetben a reggeli), a legügyesebb férfirokon elkezdi feldolgozni szépen egymás után a különböző darabokat. Ahonnan szükséges leszedi a szalonnát, kikanyarítja a karajt (mert az mindig kellett rántott húsnak az ünnepekre), hátsó comb általában maradt a füstre (sódor ♥), elülső feldarabolódott a kolbászba. A háziasszony ilyenkor állt oda, és egy lábasba, amiben nem ég le az étel, kiszedegette az ebédhez a szimpatikusabb húsdarabokat, rakott bele jó zsírosakat, szalonnás darabokat is, hiszen akkor nem kellett külön zsír, olaj a sütnivaló hús alá. Ami nagyobb volt, apróbbra vágta (vagy vágatta azokkal, akiknél épp kés volt; nálunk ezt a feldolgozást nem is 1, hanem 3-4 rokon férfi csinálta, körbeállva az asztalt, ne izguljatok, mind szakember volt a témában :D ). A nyers húst mosás nélkül odatette sülni, esetleg pici víz ment alá. Amikor a hús már levet engedett, hagymát, fokhagymát kockázott, és némi sóval, borssal a húsra pakolta. Felénk senki nem tekinti sátánnak a vegetát, ebből is kerül bele 1-2 teáskanálnyi (ne feledjétek, nagy adag ebéd készült, 10-15 embernek: a segítőknek és családtagjaiknak is; mert mit egyen az iskolából hazaérő gyerek, ha az anyja egész nap a rokonnál volt kolbászt, hurkát tölteni?!). Nyersen darált pirospaprika szinte kötelezően került bele, az mindig volt is minden háztartásban. Paradicsomot soha semmilyen formában nem tesznek nálunk a pörköltekbe, de nem is hiányolja soha egyetlen messziről jött vendég sem. Ha a hús leve elfőtt, de még nem volt puha, mindig kevés vizet aláöntve készre párolták, pirították, közben azért a savanyú káposzta és a krumplipüré is elkészült. Legvégül szórták meg őrölt pirospaprikával, a kép nem adja vissza, de igazából szép narancssárga zsírban úszik a krumplipüré. 

   A párolt káposzta készítésének első mozzanata, hogy megkóstoljuk, mennyire savanyú. Ha nagyon, akkor vizet öntünk rá, ebből szedjük ki, tehát átmossuk. Ha kevésbé, akkor csak kicsavarjuk a saját levéből és kidobáljuk belőle a babérlevelet, csípős paprikát, szemes borsot. Kevés olajban pároljuk-pirítjuk, sózzuk, őrölt borssal meghintjük. Gyakran kavargatjuk, hamar leég, igaz odakapódva is finom. :D

   Krumplipüréhez szerintem mindenkinek megvan a maga tuti receptje, hogy én hogyan készítem, egy másik receptben leírtam, nagyon finom, krémes-vajas, ezt itt találjátok: 

Baconba tekert csirkemáj krumplipürével, feketeretek-salátával

   Nagy kerületű mélytányérban tálaltak aztán az ebédhez, a krumplipürére ("tört krumpli") került a hús, a káposztát külön edényben tették az asztalra, sőt hús is rakódott fel önállóan azon férfiak kedvéért, akik disznóvágáskor nem akartak energiát pazarolni a máskor sem nagy kedvenc krumplipüré és káposzta emésztésére. Ami még nagyon fontos volt az ebédhez, természetesen előtte a decinyi pálinka, kötelezően mindenkinek (nőknek a kisebb adag is megengedett volt, de "olyan, hogy nem iszunk, olyan nincs!"-de sokszor hallottam), közben és utána jóféle házi bor, nálunk ez utóbbi, ha csak a szűk család van, akkor elmarad, de a többi részét tekintve igyekszem hű maradni a hagyományhoz.

    De van, amit hiába is szeretnénk, soha nem tudunk már pótolni...

    Bár a mostani modern, szinte steril világunkba nem igazán fér bele semmilyen étkezéshez a nem túl alaposan letörölt, kissé zsíros szurkos vászon abrosz, ami a békebeli disznóvágások szinte kötelező díszlete volt, mégis egyre jobban hiányzik az a megterített hosszú asztal... :(

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal is. Facebook-oldalunkhoz csatlakozva elsőként értesülsz a legújabb bejegyzéseinkről és az aktuális témákról is. Köszönöm, hogy itt voltál!