Katarzis

Frankfurti leves

2019. március 05. - Katarzis blog

Az egyik leggyorsabban elkészülő, mégis tartalmas levesünk a frankfurti leves. Többféleképpen készülhet, rakhatjuk oda előbb a vizet, aztán bele a zöldségeket vagy fordítva; virsli is mehet közvetlenül  a levesbe vagy cifrázhatjuk, hogy előtte átpirítjuk; elrontani egyik verzióját sem lehet, mindenképp finom lesz a végeredmény.

Hozzávalók:

  • 1 kanál zsír
  • 8 dkg húsos szalonna
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál köménymag (őrölt az ideális, de én egészben főzöm bele, mert szeretek "ráharapni")
  • 1 púpos kávéskanál majoránna
  • só, bors
  • 30 dkg krumpli
  • 30 dkg virsli (frankfurti vagy másmilyen, de mindenképp jó minőségű és enyhén füstölt)
  • 60 dkg kelkáposzta
  • 2 dl tejföl
  • 1 púpos evőkanál liszt

Elkészítés:

  • a zsírt megolvasztjuk, megpirítjuk benne az apró kockára vágott szalonnát, rádobjuk a szintén kockára vágott hagymát, s amikor már minden párolódott kicsit, rányomjuk a fokhagymát, meghintjük a köménymaggal, végül a pirospaprikával
  • mielőtt a paprika megégne, felöntjük 2-2,5 l vízzel, s amíg ez felfő, meghámozzuk és felkockázzuk a krumplit, felkarikázzuk a virslit, felcsíkozzuk a káposztát (torzsa nem kell bele)
  • a felforrt levet sózzuk, borsozzuk, beletesszük a majoránnát és a felaprított zöldségeket
  • lassan tűzön főzzük, ízlés szerint ropogósra vagy kicsit lágyabbra (én sokáig azért nem ettem a frankfurti levest, mert amit gyerekkoromban kóstoltam, abban mamaligára volt főve a káposzta...és az íze is pocsék volt)
  • amikor már majdnem kész, beletesszük a virslit, ennek 5-6 perc kell (nem a virslinek megfőni, hanem a levesnek, hogy lopjon a virsli ízéből), közben simára keverjük a tejfölben a lisztet
  • a habarást felhígítjuk kevés forró lével, beleszűrjük a levesbe és az egészet ismét felforraljuk

Jó étvágyat! Kóstoljátok, szeressétek! :) ♥

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal is. Facebook-oldalunkhoz csatlakozva elsőként értesülsz a legújabb bejegyzéseinkről és az aktuális témákról is. Köszönöm, hogy itt voltál

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása