Katarzis

Kefires hűtős lángos

2019. július 19. - Katarzis blog

A kellős közepén vagyunk a lángos-szezonnak, és bár nem egy könnyű étel, nehéz rá nemet mondani, valahogy még a nagy kánikulában is kívántatja magát. 

Az én lángosom sokáig a Horváth Ilona-féle krumplipürés recept alapján készült, ami nagyon finom ugyan, de ha nem volt épp maradék krumplipüré, akkor azt is kellett főzni és a mai rohanó világunkban ebben már hajlamosak vagyunk bonyolultságot látni.  Múlt századi kézzel írott receptfüzetemben a többi "nem sütemény"-hez hasonlóan csak egy összehajtott papírlapon találtam meg a hűtős lángos receptjét, ami azt ígéri, hogy akár 1 hétig is állhat a bedagasztott tészta a hűtőben, folyamatosan adva a lehetőséget, hogy frissen sült lángost együnk, ott aludttejet ír hozzávalónak kefir helyett, pár évvel ezelőtt még minden gond nélkül azzal dagasztom, mostanra már nekem is egyszerűbb venni pár pohárral ez utóbbiból.

Ez a lángos "olyan finom, mintha valahol vettük volna"  jáááj, ez bárhogyan értelmezhető, szerencsére rosszat még sehol nem ettünk, így minden értelemben pozitív ez a visszajelzés kedves férjemtől. 

 

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 dl tej+1 kávéskanál cukor
  • 2 kávéskanál só
  • 1 tojás (ha kisebbek, akkor 2)
  • 3 dl kefir
  • bő olaj a kisütéshez
  • tálaláshoz tejföl, fokhagyma, reszelt sajt

Elkészítés:

  • a cukros tejet meglangyosítjuk, beletördeljük az élesztőt, felfuttatjuk
  • a kefirben elkeverjük a tojást, a sót, aztán ezt és az élesztős tejet is hozzáöntjük a liszthez és simává dolgozzuk, mint a hasonló élesztős tésztákat (kissé lágyabb lesz, mint a hagyományos lángostészta, de próbáljunk ellenállni a lisztezésnek)
  • amit azonnal akarunk készíteni, azt 20-25 percig szobahőmérsékleten hagyjuk kelni
  • a hagyományos lángostól nekem abban tér el a sütése, hogy olajba tevés előtt nem lisztes kézzel formázom, hanem egy lapos tényért jól beolajozok, diónyi tésztát lecsípek és az olajos ujjbegyeimmel ezen húzogatom szét, aztán azt megfordítom a serpenyő felett közvetlenül, késsel a szélén kicsit rásegítek, ezzel "megindítom", így a tészta szépen leválik a tányérról és belecsusszan az olajba. ( Nem mondom, hogy ez a legszuperebb módszer, és óvatosságot is igényel, de nekem könnyebb így, mint a tenyeremen formázni, könyékig olajosan. :D )
  • 1-2 percig sütjük mindkét oldalát, a 2 perc talán még sok is, nagyon hamar kész
  • a többi tésztát (ami maradt vagy amit nem akarunk kisütni) egy olajjal megkent zacskóban a hűtőbe tesszük, lazán bekötjük, mert nőni fog és az elkövetkező napokban akkor vesszük elő, amikor épp kedvünk szottyan friss lángost enni

 Én eddig legkésőbb harmadnap mindig kisütöttem, írjon, aki már tesztelte, hogy tényleg maradhat ott akár 1 hétig is?!

Ha nem akarsz dagasztani és idő sincs várni, hogy megkeljen a tészta, villámgyorsan is lehet ám lángost készíteni:

10 perces sajtos lángos

 

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal is. Facebook-oldalunkhoz csatlakozva elsőként értesülsz a legújabb bejegyzéseinkről és az aktuális témákról is. Köszönöm, hogy itt voltál!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása