(Az írás és a kép a szerző engedélyével került itt megosztásra.)

Wonder Woman-nek hittem magamat 2 csodálatos gyerek mellett. Soha nem gondoltam volna, hogy ha egyszer eljössz, így ledöntesz a lábamról.

Legyőztél! Legyőztél? Azt hittem erős vagyok, azt hittem aki így él, mint én, aki egy évben legfeljebb egyszer lesz beteg, azt egy ilyen dolog sem gyűrheti le.

Tévedtem...

Gyűlöllek! Minden egyes porcikámmal, ami úgy tiltakozik ellened, hogy szinte fáj a létezésem. Minden végtagom és szervem érzi belül, ahogy egyre jobban szétrágod még a lelkem is.

Gyűlöllek, mert elvetted a mosolyt az arcomról, és helyette fekete maszkkal takartad el a gyerekeim elől. (De valahogy meg kell védjem őket előled.)

Gyűlöllek azért, mert a 4 évesem azt hiszi meg fogok halni. És azért is, mert nem ölelhetem át a 8 évesem azzal a szeretettel, amire minden egyes nap szüksége van.

Gyűlöllek, mert elvetted tőlem a kolléganőm mosolyát, azzal, hogy elvetted tőle a társát örökre. És mikor rá nézek, téged látlak, ahogy kajánul mosolyogsz ölbe tett kézzel, hogy egyre több életet sikerül tönkre tenned.

Itt telepszel rajtam is és várod, hogy meddig bírom még.

Szívod belőlem minden mozdulatnál az energiám, melyből sosem volt még ilyen kevés.

Játszol velem. Egészséges perceket adsz, hogy elhiggyem, hogy talán most már vége lesz. Aztán órákon keresztül gyötörsz, hogy elhiggyem, hogy soha nem lesz vége.

Talán a pokolból hoztak fel téged, mert a kínzás művészetéhez roppant jól értesz.

Minden egyes levegővételnél apránként szívod el előlem az oxigént, hogy úgy érezzem most van vége. Mondd! Lassan, komótosan akarsz végezni velem?

Másoknak búcsú időt sem adtál. Nekem legalább sikerült pár írást és videót hátra hagyni, ha mégsem nyerném meg ezt a csatát.

Mindenesetre tudnod kell, hogy már nem félek tőled. Csak mocskosul gyűlöllek.