Kedves Olvasó, szeretettel köszöntelek a blogomban!
A Katarzis valamikor a kezdetek kezdetén mindenes blognak indult. Apró-cseprő dolgaimat, emlékeimet, megtapasztalásaimat szerettem volna idegyűjteni, mindent egy helyre, hogy ne legyenek szanaszét.
“Blogolni annyi, mint befogadni a világot, aztán abból és magamból is valamennyit visszaadni az olvasóimnak.”
Ez volt akkoriban a hitvallásom írás terén, de az utóbbi időkben már csak receptekkel és egy-két személyesebb bejegyzéssel gazdagítom az oldalt. Ezért #gasztroblog elsősorban, a hagyományos magyar konyha büszkeségeivel és más nemzetek kedvenceivel is. Kipróbált, bevált receptek, amit szívesen készítek és aztán amit örömmel elfogyaszt a családom, férjem és a két lányom. Néha ötletelek, kísérletezgetek, ha van tapasztalatom vagy véleményem, azt is megosztom. Játszva tanulni nagyon szeretek (remélem ti is), időnként tesztelhetitek magatokat vidám kvízek formájában.
És hogy miért #extrákkal?
Mert annyi minden van még, ami a sütésen-főzésen kívül foglalkoztat, néha elkalandozok az étkek világából és úgy érzem, azt is meg kell osztanom veletek.
A változatosság pedig gyönyörködtet, ha van kedvetek, tartsatok velem!
Köszönöm, hogy benéztél!
Andrea