Katarzis

Müzliszelet nyersen, tele minden földi jóval

2015. október 02. - Katarzis blog

 Még valamikor nyáron érte el a családunkat a müzli-láz. Pontosabban csak engem és a gyerekeket és természetesen a házilag készíthető változat.

  Akkor kezdtem el kísérletezni, hol ilyen, hol olyan hozzávalókból, készítettem nyersen is, sütve is, müzli-szeletet is, tejhez való keveréket is, hogy jobb legyen, egészségesebb legyen, mint a nagyüzemből származó készítmények, ami eddig is hozzátartozott a mindennapi étkezésünkhöz.

Müzliszelet nyersen, tele minden földi jóval

 

  Most a nyersen készíthető müzli receptjét szeretném megosztani veletek. (Aztán majd a többit is.) A zabpehely nyers fogyasztásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, van, akinek természetes, hogy így eszi nap mint nap, mások ódzkodnak tőle, mondván nyersen nem egészséges, mert megterheli a hasnyálmirigyet. Ezért ezt a receptet csak azoknak ajánlom, akik szívesen megeszik a nyers zabpelyhet tartalmazó rágcsálnivalókat is. Azaz nem teljesen nyers ez, mert egy tálban megpirítjuk az egészet, de sütőbe tenni nem kell. Szükségünk lesz viszont egy aprítógépre, legfőképpen a mazsola pépesítése miatt.

 

Hozzávalók:

 

20 dkg zabpehely, aminek egy részét helyettesíthetjük kókuszreszelékkel; én aprószeműt tettem bele, de úgy tartják nagyobbal szebb a végeredmény

5 darab puffasztott rizsszelet vagy 50 g puffasztott rizs (a rizsszelet olcsóbb, pedig az már feldolgozottabb termék, nem is értem ezt a "politikát")

3 evőkanál napraforgómag

2 evőkanál tökmag

2 evőkanál szezámmag

1 evőkanál lenmag

10 dkg földimogyoró

10 dkg aszalt gyümölcs (az enyémbe most sárgabarack ment, de savanykásabbal, pl. áfonyával sokkal finomabb)

7 dkg mazsola

1,5 dl méz

Ebből a mennyiségből nekem 30 müzliszelet lesz.

 

Az elkészítés menete:

 

A magvakat és a mogyorót egy serpenyőben kicsit pirítsuk meg. (Én a mogyorót a mikróban szoktam.) Vegyünk elő egy olyan tálat, amelyet nem sajnálunk a tűzhelyre tenni. Beleszórjuk a zabpelyhet, napraforgómagot, tökmagot, szezámmagot, lenmagot.

 

müzliszelet nyersen, tele minden földi jóval

A turmixgépben felaprítjuk először a mogyorót, majd a a puffasztott rizst is, nem lisztessé, csak apróbbra, mint az egész szemek. (Én ezt a mennyiséget 3-szorra tettem bele, milyen furcsa, hogy a gép épp egy ilyen könnyű dologgal nem boldogul, a könnyűsége miatt repkednek a puffasztott szemek, a kések pedig csak forognak azzal a kevéssel, amit sikerült még az elején rabul ejteniük.) Ezeket a száraz anyagokat keverjük jól össze, majd tegyük bele a felaprított aszalt gyümölcsöt is. A barack, az aszalt szilva szeret összevágás után is együtt maradni, hát őket szépen szedjük szét, hadd vonjanak be minden pici kockát egyenként a száraz hozzávalók.

Egy kisebb edényben melegítsük fel a mézet, ha már folyós öntsük a magvas keverékre, tegyük fel gyenge lángra, és melegítsük pár percig, folyamatosan kevergetve. Még ne várjuk tőle, hogy összeálljon. Vegyük le a tűzről, s amíg hűl, aprítsuk fel a gépben a mazsolát. Ne csak apróra, hanem teljesen, egy kicsike massza legyen a turmixgép legalján. Ezt kell a mézes keverékhez még hozzáadni, igyekezni egyenlően eloszlatni mindenhol.

 A keverék még mindig inkább hasonlít pergős müzlihez, mint müzliszelethez.

 Most vegyünk elő egy tálcát. (Az enyém a képen 31×21 cm-es.) Terítsünk rá sütőpapírt. Öntsük rá az egészet, oszlassuk el egyenletesen, és most jön az állományjavító. Ez pedig mi leszünk egy nagy fakanállal vagy egy teljesen sima felületű klopfolóval. :)

Először jól lenyomkodjuk, majd elkezdjük ütni a tálcán lévő halmazt, mintha húst klopfolnánk. (A hangja is olyan lesz, szerintem a szomszédasszonyom mostanában sokat irigykedik ránk, hogy mi hetente kétszer eszünk rántott húst.)

P1010147

Amikor úgy látjuk, hogy már nem levegős és a sarokban megemelve, a sütőpapírról egyben válik le, mint egy tortalap, akkor van kész.

Mostmár nincs más dolgunk vele, mint megkérni a gyerekeket vagy megparancsolni magunknak, hogy legyünk még egy kis türelemmel, hogy szépen lehessen szeletelni.

 

A masszába természetesen rakhatunk más finomságokat is, pl. mogyoró helyett diót vagy kesudiót, ízesítőnek vanília vagy narancs-aromát, fahéjat; ha pedig tudjuk, hogy hamar elfogy, alma- vagy banánpürét is beledolgozhatunk, ekkor kevesebb méz is elegendő hozzá. Akkor is kevesebb méz kell hozzá, ha több a mazsolánk vagy ha az aszalt gyümölcsöt is a mazsolához hasonlóan pépessé aprítjuk, ezek segítik ugyanis, hogy a massza szépen összeálljon mindenféle egészségtelen adalékanyag nélkül is. 

 

Müzliszelet nyersen, tele minden földi jóval

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aurora Nemes 2015.10.03. 18:21:57

"vegyünk elő egy tárcát", minden bizonnyal tálca akart lenni.

Katarzis blog 2015.10.03. 18:49:55

Igen, persze, köszönöm, hogy szóltál, már javítottam is. :)

Balogh-Palásthy Anna Mária 2017.11.04. 13:12:03

Szia! Ha nekem felszeletelés után, inkább szétesik, morzsolódik, mit ronthattam el? Lehet pl. túl vékony? Vagy kevés a mazsola, amit birslekvárral egészítettem ki? Amikor tepsibe tettem, nekem túl nedvesnek/ragadósnak tűnt a massza. Már egy napja "szárítom" a levegőn, a zsírpapírról szépen lejön. De felvágás után, szétesik. Előre is köszi a tippet, az íze nagyon finom!!!

Katarzis blog 2017.11.04. 14:11:18

Szerintem jól csináltad, a lekvár például tökéletes a mazsola helyett, kicsit nedvesebb, de nem hinném, hogy romlékony. Az a helyzet, hogy itt eleve sok a száraz hozzávaló, amit a kevéske méznek, péppé mixelt mazsolának kellene összetartania. Ha sok benne a tökmag vagy más "nagydarabok", akkor is szétesik illetve úgy tapasztaltam, tényleg jó erősen le kell nyomkodni, össze kell préselni és vágás közben is folyamatosan nyomkodni kell vissza a masszába a kihullni akaró részeket. Szóval nem egyszerű még egy jó éles késsel sem. Ha vastagabb marad, szerintem is jobban összeáll. Nekem sem sikerül mindig ilyen szépen vághatóra, pedig általában betartom az arányokat. :)
süti beállítások módosítása