"VÉTKESEK KÖZT CINKOS, AKI NÉMA!!!"-üvöltötte a tanárnő, és olyan közel hajolt hozzám, hogy azt hittem, szembe akar köpni.

Természetesen nem tette meg, és még pofon sem vágott, csak így adott nyomatékot mondanivalójának, miközben idegesen járt fel-alá a kisszobában, ahová felelősségre vonni kéretett be. Csalódott bennem, pont tőlem nem ezt várta. Jobbnak láttam hallgatni. Csak olaj lett volna a tűzre, ha azzal mentegetem magamat, hogy "sajnálom, nekem egyszerűen eszembe sem jutott, hogy kötelességem ezt jelenteni. Nem az én dolgom volt. Nem tartozott rám. Azt hittem, semmi közöm hozzá." (És valószínűleg áruló sem lettem volna, ha valaki felveti, hogy "mondjuk el, köpjük be őket!")  Azok a lányok csináltak amit csináltak, sem nekem, sem másnak nem ártottak vele (legfeljebb maguknak), szabályszegés volt, ez igaz, a súlyosabb változat, ráadásul hónapokon keresztül. De! Ha nekik nem volt eszük 17 évesen, nekem 15 évesen miért kellett volna olyan bölcsnek lennem, hogy tudjam, hogy erről illene beszámolnom valakinek a tanárok közül. Mert szerintük az lényegtelen, hogy én nem vettem részt semmiben, nehogy már mossam a kezeimet, ugyanolyan piszkos vagyok én is, mert arról, amit a többiek csináltak nekem is tudomásom volt és sunyin hallgattam.

És hogy miért jutott ez most eszembe?

Ma reggel olvastam, hogy egy ukrán férfi évekig középiskolásnak adta ki magát, csak azért, hogy Amerikában maradhasson. A vízuma már 2012-ben lejárt, ekkor döntött úgy, hogy nem hajlandó visszamenni a hazájába, inkább hamis személyit csináltat és 18 éves tiniként éli tovább a mindennapjait. Igazán népszerű diák volt, az iskolaközösség aktív tagja, ételosztásokra és vitaestekre is járt, társai szerették, tanárai is büszkék voltak rá. Mintadiák volt.

Az iratait profi hamisítókkal készíttette, nemcsak személyigazolványa volt, hanem jogosítványa és egészségbiztosítási kártyája is.

Két hete derült fény a csalásra, valaki névtelenül felhívta rá a rendőrség figyelmét.

Teljes cikk itt.

"A hatóságok azt feltételezik, hogy férfi közvetlen közelében többen is tudhattak a titokról, így tovább folytatják a nyomozást."

A hír utolsó mondatától ugrott be ez a két évtizedes nem túl kellemes emlék.

És újra elgondolkodtam. Ha én ott élek, mint amerikai diák, és barátom (vagy nem barátom), de tudomásom van ennek a srácnak a piszkos dolgáról, vajon hogyan oldom meg ezt a kérdést? Hoppá-hoppá! Ez nem diákcsíny, kukacoskodó előírásokkal szembeni  szabálysértés, hanem valódi bűncselekmény, előzetes letartóztatásban van az ügyeske azóta is. Mit követel a törvény? Mit mond a lelkiismeret? Mi van, ha a kettő ellentétes?

 Nagyon kíváncsi vagyok, ti hasonló esetben hogyan, milyen formában járnátok el.  Ha van kedvetek írjátok meg kommentben. :)