Katarzis

Mascarpone házilag

2016. március 10. - Katarzis blog

Voltak kételyeim a mascarpone otthoni készítését illetően, hogy nem lesz olyan finom, olyan állagú, mint a bolti, de gondoltam, egy próbát megér, mivelhogy semmiféle különleges alapanyag nem kell hozzá, csak tejszín, citrom és egy sűrű szövésű textília, és ezek nekem épp kéznél is voltak.

Mascarpone házilag

Igazi, szarvasmarhából származó tejjel készítettem  :) , és ha nem vacakolok annyit, szigorúan "télen fejt tej" lett volna (a wikipédia szerint az igazi mascarpone ebből készült). De talán ez a pár nap nem számít, sőt szerintem jelentősége se nagyon van, lehet csak a csepegtetés miatt volt fontos, hogy hideg helyen legyen, ne savanyodjon meg azalatt a fél nap alatt. Nekünk ehhez már ott a hűtőszekrény, akkor is, ha kánikula van odakint. 

2 liter frissen fejt tejet tettem a hűtőbe, néhány óra alatt feladta a színét (fölét). Ezt óvatosan lekanalaztam, lett 2,5 dl tejszínem, a mascarponéhoz csak erre van szükség, a megmaradt sovány tejet lehet másra felhasználni. Ha nincs ilyen házitejszín, akkor a bolti magas zsírtartalmú igazi tejszínből (habtejszín) is tökéletes lesz. Ebből a a mennyiségből nekem 12 dkg finom, krémes mascarponém lett, amit igyekszek jövés-menés közben nem kicsipegetni a hűtőből, hogy valami finom pohárkrémet készítsek belőle, amit majd veletek is megosztok. Nézzük részletesen az elkészítés menetét.

Hozzávalók

 

3 dl tejszín (igazi, nem növényi alapú, nem ultrapasztőrözött!)

3 kanál szűrt citromlé

sűrű szövésű anyag

egy  edény, amibe majd lecsepeg

A tejszínt forráspontig melegítjük (max. 90 °-ig, nekem nincs hőmérőm,  ezért mielőtt forrt, kikapcsoltam.) Belekeverjük a pár kanál citromlevet és félretesszük, hadd hűljön szoba-hőmérsékletűre. Ekkor az anyagot rátesszük a fazékra (rá is lehet kötni, ha kisebb, hogy ne csússzon bele). A kissé megsűrűsödött tejszínt ráöntjük, és hagyjuk hideg helyen 6-7 órát csöpögni. Természetesen fel is lógathatjuk, ha van hová, akkor alá tegyük az edényt, hogy a felesleges folyadék abba csepegjen.

Mascarpone házilag

 

Hogy ezt anyagi szempontból megéri-e készíteni, nem vagyok biztos benne. Munka szinte semmi nincs vele, de az igazi habtejszín sem egy olcsóság. Ha viszont valaki teljes tejet használ, aminek a színét használat előtt visszakeveri a tejbe, és az gyakorlatilag "elveszlik", annak mindenképp megéri ily módon varázsolni belőle inkább egy kis házi mascarponét. Különösen ha valami miatt fontos, hogy teljesen adalékanyag- és tartósítószermentes élelmiszereket fogyasszon.

Mascarpone házilag

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása