Katarzis

Karamellkrémes képviselőfánk

2017. március 30. - Katarzis blog

Évekig próbálkoztam, de soha nem sikerült szép képviselőfánkot sütnöm. (Próbáltam ezerféleképpen: vajjal is, zsírral is; csak kicsit belesve a sütőajtón, máskor szenesedésig ki sem nyitva; a halmokat 1-2 órát a tepsiben pihentetve és azonnal is sütve; kanállal, kézzel, habzsákkal formázva; Horváth Rozi szakácskönyvéből, ükanyám ezeréves füzetéből, és természetesen az internet legtutibb receptjét is követve az utolsó pontig-vesszőig.) Mindig egy tömör kis szerencsétlenség lett a végeredmény, alig kicsivel nagyobb, mint nyers állapotában.

    És akkor egyszer csak... másik sütőt kaptam. Na mit próbáltam ki benne legelőször?!  Meg sem lepődtem, hogy első próbálkozásra tökéletes lett. Igaz, akkor már semmit nem bíztam a véletlenre, a recept hozzávalóinak az arányait Maimónitól lestem el, tudtam, abban nem csalódhatok, és innentől nem volt megállás, a gyönyörűen megsült fánkocskákat mindenféle hozzáillő krémmel, habbal kipróbáltuk. 

    Itt és most a karamellkrémes képviselőfánk receptje következik, (természetesen a krém a különlegessége, ami nemcsak karamelles, de nagyon kávés is, ezért nem túl édes), egy tejszínhab-koszorú mehet még a kalap alá, de anélkül is megdicsérik, meglátjátok!

 

Hozzávalók: 

(16 hatalmas darab lett belőle)

  • 1,6 dl víz
  • 8 dkg vaj
  • csipet só
  • 3 nagyobb tojás
  • 10 dkg liszt

 

Elkészítés: 

  • a vizet a sóval és a vajjal felforraljuk
  • egyszerre hozzáöntjük a lisztet és addig kavarjuk még a tűzhelyen, amíg az egész összeáll egyetlen nagy gömbbé, ez nekem pár másodperc, közben azért igyekszek simára is kavarni a masszát
  • tűzről levesszük és hagyjuk kicsit hűlni, de csak annyit, hogy az első beleütött tojás hirtelenjében meg ne süljön-főjön a forró tésztán
  • minden tojással egyenként kikavarjuk, lehet ezt géppel is, kézzel is, a lényeg, hogy addig ne adjuk hozzá a következőt, amíg az előzőt láthatatlanul, nyákmentesen bele nem dolgoztuk
  • tepsibe sütőpapírt terítünk, egymástól 3-4 cm-re halmokat rakunk, a legegyszerűbb egy evőkanállal és egy teáskanállal dolgozni
  • én a sütőpapír tésztamentes részeit vízzel lecsepegtetem, mert állítólag akkor jön fel szépen, ha gőz is van a sütőben, és ezt vagy így vagy valahogy másképp becsempészett kevés vízzel lehet megoldani (pl. sütő aljába konzerves dobozba esetleg másik tepsibe is lehet egy keveset önteni)
  • 200°-ra előmelegített sütőbe toljuk és annak az ajtaját 20 percig egyáltalán nem nyitjuk ki
  • akkor is csak lejjebb vesszük a hőfokot és még pár percig hagyjuk sülni (összességében kell neki 25-30 perc sütés)
  • én kivevés után azonnal bevágom recés pengéjű késsel, kicsit megnyitom, hogy tudjon a gőz távozni, ellenkező esetben a szépségesen megemelkedett fánkok is összeeshetnek
  • teljes kihűlés után töltjük cukros tejszínhabbal, a jól ismert vaníliás krémmel vagy a következő karamellkrémmel
  • porcukor mehet a tetejére, mert úgy olyan guszta

 

Kávés karamellkrém:

  • 15 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 2 dl feketekávé
  • 2 dl tej

  A 10 dkg cukrot karamellizáljuk, majd felöntjük a tejjel és a feketekávéval. Feloldódásig csendesen forraljuk, ez lehet akár 3-4 perc is, ezért ha sok víz elfőne közben, akkor pótoljuk, mielőtt elzárnánk. 

  A maradék cukrot összekeverjük a liszttel és a vajjal, apránként hozzáöntjük a meleg karamellás tejet és az egészet folyamatos kavargatás mellett sűrűre főzzük. Amíg hűl egyszer-egyszer megkeverjük, hogy ne bőrösödjön be. Csak teljesen kihűlve töltjük meg vele a fánkokat.

  Ha ismerős neked a krém, talán itt láttad, anyukám karamellás lepényének a krémje ez, bizony ilyeneket kísérleteztek ki a háziasszonyok abban a korban, amikor még nem létezett karamellás pudingpor. :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása