Katarzis

Soha nem látott felvételek a 2001-es beregi árvízről

2018. január 21. - Katarzis blog

 Aki már régebb óta olvassa a blogomat, talán emlékszik, hogy tavalyelőtt, 15 évvel a nagy tiszai árvíz után, két, kissé kaotikus bejegyzésben én is leírtam, hogy hogyan éltük meg a katasztrofális eseményt. (1. rész, 2. rész)

   Az egészben az volt akkor a legfurcsább, hogy habár 2 óra leforgása alatt 3 helyről menekültünk úgy el, hogy "utánunk a vízözön",  én magából a hömpölygő áradatból semmit nem láttam. A házunkból férjem az ölében menekített ki, ott gyakorlatilag öntudatlan állapotban voltam, azóta sem tudom felidézni azokat a perceket, a másik két helyen pedig akkor pattantunk a kocsiba, amikor a víz a kertek felől elérte a főutcát. Egy másfél éves gyerekkel az ölemben akkor hagytam veszni a pillanatot, amiért mások még útra is kelnek- bámészkodni, nézelődni-merthogy a katasztrófaturizmus nem egy fiktív jelenség,  ha most lenne árvíz valahol a közelünkben, na melyikünk nem menne el megnézni?!

   Pont ezért kaptam fel a fejem Gulyás András filmjére, aki szintén gyerekfejjel élte át az eseményeket és most kitartó nyomozó munkájának köszönhetően összegyűjtött minden eddig nem látott anyagot a 2001-es beregi árvízről. Nem volt ez egyszerű egy olyan korszakból, amikor fényképezésre alkalmas eszközt legfeljebb születésnapkor vagy nyaraláskor vettek az emberek a kezükbe. A szerző VHS-ből digitalizálta Magyari György felvételeit, aki már a gátszakadáskor is jelen volt és többek között megörökítette ezt a számomra eddig felfoghatatlan történést is.

   Riportok nincsenek a kisfilmben, inkább csak a természeti oldalról mutatja be az eseményeket, kommentár nélkül, de az eredeti hanggal, zenei aláfestéssel sem torzítva a valóságot. Hogyan léphet ki medréből egy folyó, ami normál esetben nem is látszik a gátról? Hogyan érhet el több km-re lévő területeket? Mi az a gátszivárgás? Hogyan nyomja el a víztömeg az átázott gátat? (3:55)  Milyen az a kétéltű jármű? (49. perc) Hogyan próbálják foltozni helikopterről az átszakadt gátat, miközben ömlik át rajta a féktelen folyó? És hogyan javítják, miután levonult az ár? Mit lehet még tenni, amikor már azt hinnénk, hogy semmit nem lehet tenni? A 46. perctől láthatunk képeket az árvíz sújtotta falvakból; összedőlt, megrogyott házak, tönkrement otthonok szemléltetik a természeti erők félelmetesebb oldalát.

 A film előzetese még az ősszel elkészült, a teljes film január 20-án került fel a youtubra. Köszönet az alkotóknak!

Forrás 

Nyitókép a videóból

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása