Katarzis

Kókuszos szelet ostyalapon

2018. május 25. - Katarzis blog

Annyira szentimentális vagyok konyhai téren is, szinte minden sütimhez kötődik valami emlék. Ezt az ostyás kókuszost például az egyik barátnőmnél ettem (faltam!) először, kb. 15 évvel ezelőtt, miközben mentegetőzött szegénykém, hogy túlóráznia kellett és csak ilyen desszertet érkezett készíteni nekünk, vendégeknek.

 A mentegetőzését azért sem értettem, mert nem egy 5 perces süti, hiszen főzni kell a krémjét, aztán hűteni, másrészt hihetetlenül finom valami, én büszkén teszem bárki elé és még a raffaello szeletnél is népszerűbb nálunk (recept ott és azonnal el lett kérve természetesen :D ).

  Hozzávalók:

 

  A tésztához:

  • 1 ostyalap (kb. 30×30 cm-es)
  • 7 tojásfehérje
  • 20 dkg cukor
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 6 evőkanál liszt
  • 2 csapott kávéskanál sütőpor

 Krémhez:

  • 7 tojássárgája
  • 17 dkg cukor+3 vaníliás cukor
  • 1 dl hideg feketekávé
  • 1 kávéskanál instant kávé (ha a lefőtt kávé jó erős, ez el is maradhat)
  • 2 evőkanál kakaó
  • 25 dkg vaj (az eredeti recept még ehhez is ír +20 dkg cukrot, de úgy nekem mostanra brutál édes, tehát nem teszem bele)

 

  • 2 kanál kókuszreszelék lehinteni

 

Elkészítés:

  • a tepsibe sütőpapírt terítünk, ebbe tesszük az ostyalapot (nemrég sikerült találnom a padláson! egy régi tepsit, ami épp olyan méretű, mint a vásárolt ostyalap; azelőtt egy nagyobban készítettem, abban mindig másfél adagot, az ostyalapot kipótoltam egy másikkal, hogy teljesen beterítse a tepsi alját, nem kockáztattam, pedig nem valószínű, hogy a ráöntött nyers tészta (ami inkább hab) lefolyt volna róla
  • a tojásfehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, aztán beleforgatjuk a kókuszreszeléket és a sütőporral elkevert lisztet is
  • a masszát az ostyalapra öntjük, erre fog rásülni
  • előmelegített sütőbe toljuk (alulról védjük, ha "olyan" a sütőnk; pontos hőt és időt nem tudok írni, de nem kell neki sok, amikor a teteje már szilárd, tűpróbának alávetem, általában ki is vehető)
  • amíg a tészta hűl, elkészítjük a krémet, ennek legfontosabb momentuma, hogy keressünk egy tökéletesen egybeillő fazekat és tálat, mert gőz fölött fogjuk megfőzni
  • a tojássárgáját összekeverjük a cukorral, kakaóval és amikor már sima, hozzáadjuk a kávét is
  • ezután tesszük a gőz fölé és 15- 20 percig lazán, de folyamatosan kavargatjuk (csak úgy lesz laza a dolog, ha megfelelőek az edények :D )
  • akkor van kész, amikor a krém besűrűsödik és láthatóan kezd a tál szélére rásülni
  • oldalra tesszük, gyakran megkevergetve kihűtjük
  • kézi mixerrel a vajat kihabosítjuk és a teljesen kihűlt krémet apránként beledolgozzuk (ha nagyon hígulna, inkább ne tegyük bele mindet)
  • nem írtam a felsorolásban, de egy habfixálót érdemes a legvégén a krémbe belekeverni, jobb tartása lesz és szebben is szeletelhető a sütemény
  • az ostyás lap tetejére rákenjük a krémet, kókuszreszelékkel lehintjük

  Jó étvágyat hozzá! :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása