Katarzis

3 finom turmix augusztusi gyümölcsökből

2019. augusztus 08. - Katarzis blog

A meleg után számomra az a legszuperebb a nyárban, hogy dúskálunk minden földi jóban és nem több száz kilométerekről behozott gyümölcsökből és zöldségekből kell végre kielégíteni szervezetünk vitaminszükségletét.

Tavaly karácsony előtt kaptam egy új turmixgépet, amit azóta maximálisan kihasználok, ellentétben például a fritőzzel vagy kontaktgrillel, ami csak addig kellett, amíg meg nem vettük. A régi turmixom az annyira régi volt, képzeljétek, még apósom kapta a 80-as években jutalomként a kolhoztól, mert olyan jól dolgozott (anyósom szerint "a lelkét is odaadta volna a kolhozért, ahelyett, hogy lopott volna jó sokat, mint mások"), tudták ezt a főnökök is, és az állami ünnepeken a Papa kapott ezt-azt a becsületességéért, anyósom persze régimódi asszonyhoz illően szépen megőrizte ezt a lányának (mivel az nem volt neki, így a menyének), én pedig megkaparintva aztán minden próbának alávetettem. Aztán az egyik bevetés olyan "jól sikerült", hogy megolvasztottam az oldalán a műanyagot (túlforrósodott a motor), ettől úgy néz ki az egész, mintha épp indulna lefelé az asztalról egy csodás Dali festményen, de az atombomba sem árt ezeknek a régi szovjet ketyeréknek, még utána 15 évig használtam, mikor mire, csak amikor végeztem, jól eldugtam, senki ne lássa, milyen törzsszülött van a segítségemre a turmixolásban. Nálatok is vannak ilyen "kincsek"? 

Ezek a finom italok már az újban készülnek, nem tudjuk megunni, mert mindig másképp variáljuk a hozzávalókat. Most csak idénygyümölcsöket használtam; narancsot, banánt majd eszünk, ha nem lesz más.

 

Sárgadinnye turmix 

Igazi nyári ízbomba egyetlen gyümölcsben, zabpehely nélkül kitűnő frissítő, zabpehellyel már táplálóbb, egy könnyű reggelinek is elmegy. 

  • 20 dkg sárgadinnye
  • 1 dl tej
  • 1 evőkanál méz (a jó érett dinnyéhez nem kell)
  • pár csepp vaníliaaroma
  • csipet fahéj
  • 1 evőkanál zabpehely

 

Mentás-szedres smoothie

Vízzel és tejjel is készíthető, a menta különösen finommá teszi az amúgy is savanykás szomjoltó smoothie-t.

  • 15 dkg szeder
  • 5-6 mentalevél
  • 3 evőkanál méz
  • 3 dl víz

 

Körtés-őszibarackos joghurtital

Ez a kedvencem, dehogy költök ilyenkor drága gyümölcsjoghurtra!

  • 20 dkg őszibarack
  • 10 dkg körte magház nélkül
  • 1 kis doboz joghurt
  • 1 evőkanál méz
  • 1 dl víz
  • pár csepp rumaroma

 

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal. Ha még nem tetted, gyere, csatlakozz a Katarzis Facebook oldalához .

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása