Kovászt nevelni gluténmentesen ugyanúgy lehet, mint a hagyományos gabonák lisztjeiből. A kovászolás kezd visszatérni, én sem tudtam ellenállni, muszáj volt elkezdenem.

A karanténidők alatt magam sem értem hogyan, de engemet nem ragadott magával a "neveljünk kovászt és süssünk otthon kenyeret!" lendület. Viszont mióta érint bennünket a lisztérzékenység, mindennapos hogy sütök itthon valami gluténmentes pékárut. Akár konyhatündérek voltunk korábban, akár nem, ezeknek a tésztáknak nagy balgaság bevált recept nélkül nekiállni, "érzésre" gyúrni, dagasztani, folyadékot vagy még lisztet hozzáadni, ugyanis a gluténmentes nyers tészta teljesen más állagúan lesz elkészülve tökéletes, mint a búzalisztes. Hogy ne a kukának süssek, én bizony mindent kikeresek, elolvasok, megfogadok. Az egyik nagy segítségem a Gluténmentes Íz-Lik blog, melybe Koháriné Szabó Éva gyűjtögeti és osztja meg velünk a kipróbált és csuda finom édes és sós tésztáit. Rengeteg kovászos receptet is találhatunk nála, sőt a kovászolás mikéntjébe is beavat, ezért engemet is elkapott ez a láz, már 1 hete pátyolgatom a legkisebb kosztos lakótársunkat. Merthogy a kovászt naponta etetni kell, egy új élőlény kerül általa az otthonunkba.

Egy csepp mézzel, 25 g it's us mimen cirok pékáru lisztkeverékkel és 25 g szobahőmérsékletű vízzel kavartam be a legelső kovász-csemetét. Másnap csak megetettem 50 g vízzel és 50 g liszttel. Harmadnaptól kezdve viszont már csak 50 g tésztát hagytam az üvegben és azóta is így teszek és ezt (őt) etetem minden nap 50 g vízzel és 50 g liszttel.

A kovászunknak állítólag imponál, ha nevet is adunk neki, ezért elkereszteltem Jolán nénémnek. A név-választás nem véletlen. Amikor még egészen kicsi voltam én nem jártam óvodába, nagymamám vigyázott rám, egy utcával arrébb laktak, és általában náluk voltunk illetve a nyári szüneteket is ott töltöttem. (Építs fel itt és most egy darabka mennyországot! -Ezzel a bejegyzéssel emlékezem rájuk és a velük megélt élményekre.) Nagymamám sokat sütött kenyeret még kemencében, hatalmas darabokat, és valamiért időnként nem volt kovásza. Emlékszem ilyenkor mindig átmentünk a szembe lakó nénihez, ő volt Jolán néném, aki már akkor olyan öreg volt, hogy Mamám is magázta és Jolán nénémnek hívta. Szép kort ért meg Jolán néném (és mindig volt felesleges kovásza), én már felnőtt voltam, amikor meghalt, a sokkal fiatalabb Mamámat sajnos korábban eltemettük. Jó érzéssel gondolok vissza rájuk, és most hogy naponta etetem a kovászt, felelevenednek korábban elfeledett emlékek is.

Hogy hogyan kezdjetek hozzá és neveljetek gluténmentes  kovászt, azt a Gluténmentes Íz-Lik blogon részletesen elolvashatjátok ide kattintva.  Én most inkább csak mutatom, mi alakult nálam cirokliszt-keverékből és vízből a levegőben található mikrovilág élőlényei segítségével. 

Kovászom 3. napja, legelső fényképezés.

Itt 5 napos. Reggel van, már éhes. (A "Mindennap ugyanabban az időben etesd!" nálam azt jelenti, hogy 8 és 10 között valamikor, "jóvanazúgy".)

Na ennek a két üveg kovásznak története van... Ehhez az én figyelmetlenségem kellett.

Ezt úgy sikerült összehozni, hogy máshol járt az eszem és elfelejtettem kivenni belőle, nem 50 g maradt az üvegben, hanem a 150 g. Megetettem az összeset 50 g vízzel és 50 g liszttel (aznap épp egy csepp mézet is adtam hozzá, mert szomorúnak láttam). Jól össze is kavartam, utána kaptam észbe, hogy ezt bizony elszúrtam. A kovász életben tartásához szükséges, hogy megfelelő mennyiséggel etessük liszttel és vízzel, ami elég 50 g tésztához, az 150 g-hoz éhenhaláshoz is kevés. Más megoldás nem volt, kénytelen voltam még kétszer ennyit hozzáadni. 150 g alaphoz összesen 150 g víz és 150 g liszt jár, ami viszont már nem fért volna el az üvegben, ha elkezd felfelé mozogni. Épp kéznél volt egy tiszta üveg, Jolán néném maradt ahogy eredetileg terveztem (azaz 150 g a teljes, már megetetett, bekevert tésztából), a többi masszát pedig átkanalaztam a másik üvegbe. Pár óra elteltével ilyen szép lett mindkettő. A bosszúság, hogy ebből a továbbetetéshez csak 50 g tészta kell (egy púpos evőkanálnyi), a többinek innentől a kovász létében nincs jelentősége, sokan ki is dobják.

Én első perctől minden kiszedett tészta-maradékot felhasználtam, kevertem palacsintához, nokedlihez, kiflitésztához, kenyérhez. Természetesen ezekre még nem mint kovász tekintettem, hanem csak mint liszt+víz, az élesztőt ugyanúgy hozzátettem a kelt tésztákhoz.

A következő bejegyzésben egy ilyen kenyérreceptet osztok meg veletek.

És hogy lesz-e folytatás, azaz lesz-e kedvem etetni Jolán nénémet még 20 napig, hogy olyan igazi érett kovász legyen, amivel már kovászos, élesztő nélküli pékárut is süthetek, na azt még én sem tudom. Megpróbálok kitartó lenni, szépen haladunk, kár lenne feladni.