Soha nem készült nálunk karácsonykor bejgli. Amíg nagymamám élt, sütött diós és mákos kalácsot, amit én a bejglinek hittem, és egyáltalán nem szerettem. Nem is értettem (a magazinokban, később pedig az interneten láttam a rajongást), hogy mit szeretnek az emberek ebben a nem is finom süteményben.

Aztán egy vendégségben mégis rábeszéltek, hogy kóstoljam meg. "Ez nem olyan! Ezt szeretni fogod!"  És igaza volt a vendéglátó háziasszonynak, tényleg ízlett nekem! Ez finom volt, nem olyan állagú és ízű, mint a nagyikám kalácsa. Persze azonnal receptkérés, és a nagy rácsodálkozás a címére: HIDEG KŐTTES!

Igen, ezt így hívták régen, legalábbis az ismerősöm ismerősének a sógornője barátnőjének a dédanyja. :)

De kétség sem férhet hozzá. Ez a bejgli, s csupán annyit változtattam az ő eredeti receptjén, hogy a hozzávalók mennyiségét a tepsimhez igazítottam, ami 30×30 cm-es nagyságú, 4 darab rúd sül benne egyszerre, két diós és két mákos, a végeredmény pedig 4 darab 30 cm hosszú, 65 dkg-os bejgli azóta minden karácsonyra.

Egy kis kóstolót?

Hozzávalók:

Tészta

70 dkg liszt

20 dkg vaj (lehet margarin is)

5 dkg zsír

1,5 dl tej

2 dkg élesztő

1 tojás

10 dkg porcukor

csipet só 

A tejben feloldjuk az élesztőt, a sót, a tojást (nem kell felfuttatni az élesztőt). A lisztbe beleszórjuk a cukrot, elmorzsoljuk gyorsan a hideg vajat, zsírt és összegyúrjuk az élesztős tejjel. 4 részre osztjuk és hideg helyre visszük.

Töltelék

Diós

30 dkg darált dió

20 dkg cukor

2 vaníliás cukor

1 citrom reszelt héja

1,7 dl víz

Mákos

20 dkg darált mák

3 kanál zsemlemorzsa

10 dkg mazsola

20 dkg cukor

1 vaníliás cukor

1,2 dl víz

A vizet a cukorral felforraljuk (1-2 percig forraljuk, hogy a víz nyers íze elmúljon-ez most lehet, hogy furcsán hangzik, de a halvánál  is épp emiatt kell kicsit forralni a cukros vizet). Beleszórjuk a vaníliás cukrot is, és leforrázzuk vele a diót és a mákot. A dióba a citromhéjat, a mákba a morzsát és a mazsolát ezután keverjük bele.

Hagyjuk a tölteléket kihűlni, addig a tészta hadd maradjon hideg helyen.

Elővesszük a nyújtótáblát. A tésztákat 30×25 cm-es téglalapokká nyújtom. Vékonyra, 3-4 mm vastagságúra. A töltelékeket 2 részre osztom. Olyan jó, hogy nem kell találgatni, hogy vajon mennyit kenjek rá, a felét rákenem, és kész, mert én ezt már jó régen kikísérleteztem, hogy az itt megadott adagokkal a tészta szinte dekára annyi, mint a töltelék. (Mert a nagy könyvben is így van megírva.) A mákossal jobb kezdeni, mert az csúnyán össze tud keményedni (holott forrázáskor szinte folyik, csak persze a morzsa és a mazsola beszívja a nedvességet). Igazítsuk el egyenletesen, én még le is szoktam hajolni az asztallal egyszintbe, hogy jobban lássam, férjem ilyenkor ki nem hagyná: "várj, hozom a vízmértéket",  aztán persze hiába akarok alapos lenni, még így sem állná meg mindig a helyét a süti-szépségversenyen. A téglalap széleit hagyjuk ki a kenésből, legalább 2 cm-t minden oldalon.

 Jobb és bal oldalt hajlítsuk be ezeket a töltelék nélküli részeket, aztán nagyon szorosan tekerjük fel a tésztát, úgy, hogy a zárórésze alulra essen. Ahogy pakoljuk őket a tepsibe, az egymást érő oldalakat kenjük be zsírral vagy tegyünk közé sütőpapírt, mert összesülnek, összeragadnak és nem lehet sérülés nélkül szétszedni őket.

A rudakat kenjük meg egy fellazított tojással. Hagyjuk rászáradni, 1 óra múlva ismét kenjük át. Ez csak a mintázat miatt fontos. Ekkor 4-5 helyen szurkáljuk meg és mehet az előmelegített sütőbe. Sütési ideje: 25-30 perc.

Csak teljesen kihűlve lehet szépen szeletelni.