Katarzis

Elkészül 50 perc alatt? Rántott gomba jázminrizzsel, majonézes lilakáposzta salátával

2017. november 16. - Katarzis blog

Újabb menüt teszteltem, mert célom bebizonyítani, hogy rövid idő alatt is lehet teljes értékű vagy akár többfogásos ebédet (vacsorát) készíteni. Most rántott gombafejeket sütöttem egy nagyon egyszerű körettel, a jázminrizzsel, a hozzávaló mártás és savanyúság pedig egy majonézes lilakáposzta saláta formájában került a főfogás mellé.

 

  Hozzávalók:

 

Körethez:

  • 3 dl jázmin rizs (ennek kicsit másabb a főzési módja, mint a hagyományosnak; sokkal egyszerűbb)
  • 4,5 dl víz (ha valaki lágyabban szereti a rizst, ez mehet max. 5,5 dl-ig)
  • csipet só

Rántott gombához:

  • 60 dkg csiperke gomba (champignon)
  • 3 tojás
  • 5 evőkanál liszt
  • kb. 10 evőkanál zsemlemorzsa
  • 2 evőkanál joghurt
  • só, őrölt fekete bors
  • olaj

Salátához:

  • 50 dkg lilakáposzta
  • 4 evőkanál majonéz
  • 4 evőkanál tejföl
  • 4 kávéskanál cukor (vagy akár méz)
  • 2 kávéskanál mustár
  • só, őrölt fekete bors
  • pár csepp citromlé

  Elkészítés:

  • a lilakáposztát legyaluljuk vagy vékony csíkokra vágjuk, lehintjük 2 teáskanál sóval, kicsit összegyúrjuk, 20-30 percre hideg helyre tesszük
  • az öntetéhez összekeverjük a tejfölt, majonézt, cukrot, fűszereket
  • másfélszer annyi vizet veszünk, mint amennyi jázminrizst főzünk, egy csipet sóval azt forrni tesszük egy nagyobb kerületű laposabb edényben (ha nincs, egyszerű fazék is jó lesz)
  • a gombafejeket megmossuk, megtörölgetjük, lehúzzuk a vékony héját, kicsit becsatakoljuk (nincs ilyen szó, de én használom :D ) a sós-borsos joghurttal, aztán panírozzuk a szokásos módon (liszt, tojás, prézli) és közepes lángon aranybarnára sütjük a kalapokat
  • ha közben a víz felforrt, szűrőben a rizst gyorsan leöblítjük és már tesszük is főni, újraforralás után egészen gyenge lángra vesszük, jól befedjük
  • kb. 12 perc múlva kapcsoljuk ki, de hagyjuk fedő alatt még kicsit puhulni
  • ha a vizet elfőné, de még keményebb, mint szeretnénk, pár kanál vizet adhatunk még hozzá, hadd szívja azt is magába
  • a lila káposztát jól kifacsarjuk, összekeverjük az öntettel, ha szükséges, esetleg még sózzuk, állhatna is egy kicsit, de mi most azonnal tálalunk, mert kérem szépen, itt már minden elkészült... kevesebb, mint 35 perc alatt

 

 

 Jó étvágyat! :)

 

 Amit eddig teszteltem:

Elkészül 50 perc alatt? Tökfőzelék csibefasírttal és sárgabarackos lepény

Elkészül 50 perc alatt? Görög saláta omlós csirkemellel, desszertnek vaníliapuding

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása