Katarzis


Spagetti bolognai szósszal

2018. február 04. - Katarzis blog

 Minden bejegyzés megírása előtt utánanézek, hogy mit mond az adott témáról az internet népe. Jaj, most nem kellett volna kíváncsiskodni! Kiderült, hogy annak ellenére, hogy szinte minden héten van nálunk spagetti olaszos szósszal, amit én bolognainak hittem idáig, igazából olyat még soha nem is…

Tovább

Jókai bableves

 Nagyon régiesen főzök abból a szempontból, hogy leveseket füstölt húsból szinte csak januárban készítek. Már évek óta nincs disznóvágás a családban, amíg volt, a december végén sóba eltett húsok január elején kerültek a füstre, aztán legkésőbb márciusra minden el is fogyott. Ez a múlt, és hiába már…

Tovább

Kolbászos köménymagleves fokhagymás pirított kenyérkockákkal

Van egy régies(?) leves, amiről első hallásra hajlamos mindenki azt hinni, hogy nem szereti. Legalábbis nálunk annak idején nagy vita volt, hogy mire akarom "elpocsékolni" a jó kis házi kolbászt, nehogy már vízbe tegyem (főleg ne köménymaggal!) és kifőzzem azt az isteni ízét! Persze már az első…

Tovább

Baconbe tekert csirkemáj krumplipürével, feketeretek-salátával

Három nagy kedvenc egyetlen fogásban. Az "Elkészül 50 perc alatt?" sorozatom újabb szereplője, hiszen tényleg nem kell hozzá még annyi idő sem. A baconbe tekert májat bevágjuk a sütőbe, a megpucolt krumplit a tűzhelyre, addig lereszeljük a retket, aztán már csak annyi maradt, hogy a megfőtt krumplit…

Tovább

3 ünnepi saláta ínyenceknek

Ha az lenne a kérdés, hogy melyik nemzet háziasszonyai a legprofibbak a hidegkonyhai fogások készítésében és a látványos tálalásban, én azonnal rávágnám, "Az oroszok!". És művelik ezt olyan szinten, hogy sikerül a legegészségesebb alapanyagokból dolgozniuk és még éhen sem marad a megvendégelt. 

Tovább

Csirkemell tepsiben, színes zöldségekkel

Csirkemell és zöldségek párossal nem igazán lehet mellélőni. Most egy nagy tepsibe dobáltam be mindent, húst, burgonyát, karfiolt, répát (és amit még találtam odahaza :D ), kapott egy tejfölös nyakonöntést, és alufólia alatt minden megpuhult. Szeretjük az ilyen fogásokat...készíteni is.   :)

Tovább

Cézár saláta színesebben, gazdagabban

Sokféle Cézár-salátát ettem már életemben, de mindig azok ízlettek a legjobban, amelyben az eredeti recepthez még valami pluszt is adott az elkészítője. A most következő Cézár-salátával (azért remélem, nevezhetem annak) igyekeztem hagyományőrző maradni, de a zöldségimádatom most is belecsempészett…

Tovább

Édes-csípős szezámmagos csirkefalatok

Csak úgy kacsintgatnak a nézelődőre a kínai büfében a mázas-szezámmagos csibefalatok. Megpróbálhatnánk valami hasonlót odahaza is összehozni. :D A legkülönlegesebb dolog, ami szükséges lenne hozzá (és nekem nincs), az a kínai só (mononátrium-glutamát), de azt hiszem, egyáltalán nem baj, ha ez most…

Tovább

Dzsuvecs, a legfinomabb rakott lecsó

 A  lecsónak nagyon sokféle variációját ismerjük már, amit most szeretnék bemutatni az talán a legérdekesebb. Ez a dzsuvecs. Egyfajta szerb étel, de semmilyen különleges alapanyag vagy fűszer nem szükséges hozzá, az elkészítése pedig még annyira sem "bonyolult" mint az egyszerű magyar lecsóé.…

Tovább

Elkészül 50 perc alatt? Görög saláta omlós csirkemellel, desszertnek vaníliapuding

    Gyorsan (maximum 50 perc alatt) elkészíthető, legalább kétfogásos vacsorákat (vagy ebédeket) tesztelek, ha kedvetek van, tartsatok velem. :)     Most illatos csirkemell készül görög salátával, desszertnek pedig egyszerű vaníliapuding, amit egy nagy adag málnával koronázok meg. Az így készített…

Tovább
süti beállítások módosítása