Azt hiszem, nem kell nagy tanulmányokat folytatni, hogy az ember tisztában legyen azzal, hogy az egészsége nem csak sorstól, Istentől, génektől függ, hanem ő maga is tehet valamennyit az érdekében. Például már azzal is, hogy megválogatja, hogy mit eszik és mit iszik. Nekem is voltak elképzeléseim, hogy hogyan szeretnék táplálkozni, ha ennek kivitelezése már teljesen az én kezemben lesz és hogyan szeretném majd táplálni a családomat, elsősorban a gyerekeimet. A változatosság, a mértékletesség nálam is mindig első helyen álltak, de anno megfogalmaztam még két alapelvet, amit teljesen jónak és betarthatónak gondoltam huszonévesen:

 Volt abban a városban, ahová középiskolába jártam egy barátságos kis büfé, a Donatella. Én leginkább a gofrijukra és a Donatella-kehelyre emlékszem, ami ilyen-olyan finomsággal összerakott hatalmas adag tejszínhabot jelentett. (Már akkor is édesszájú voltam, egy hamburgerrel nem nagyon lehetett lázba hozni. :D ) Még mindig előttem van az eladó lány kedves arca (aki szerintem a tulaj is volt egyben), ahogyan kiadja a gőzölgő rendelést a picurka ablakon, ez a mosoly minden ételhez alapból járt náluk. 

   És volt még ebben a büfében a hagyományos gyorsételek mellett nyokkó is. Azelőtt sem hallottam erről a fánkféleségről, de azóta sem. Aranyszínű golyócskákat képzeljetek egy papírtölcsérben, ketchuppal lecsurgatva. Úgy rémlik, fogpiszkálót is adtak hozzá, mint evőeszközt. Valahogy így él az emlékeimben:

 "Az ország tortája Magyarország „születésnapi tortája”, amelyet minden évben, a magyar államiság megszületésének szimbolikus napján, az augusztus 20-i ünnepségek alatt mutatnak be Budapesten, valamint az ország több száz cukrászdájában."  (Wikipédia)

   Legelőször....... A legelső torta.....  Idén pedig.....Jaj! Így nem lehet bevezetőt írni, elárulok minden megoldást, oda a kvíz lényege. Menjünk inkább játszani!  :D

 "Akkor én holnap haza is engedném a kislányt"-mondta a gyerekorvosnő, én pedig egyáltalán nem éreztem azt az édes megkönnyebbülést, ami szülőt és gyermeket is ilyenkor a mennyországba röpít. Dühös voltam, hogy 3 napunkat a kórházra pazaroltuk és azért is, hogy a szegényes magyar egészségügy 3 nap ellátást miránk pazarolt csupán egy banális  heveny gyomorhurut miatt, amit mindkét gyerekemnél ezidáig mindig sikerült otthon kikezelnem (általában persze az orvos előzetes meglátogatása után, na de sohasem kórházban). Azért kicsit örültem, hogy végülis megúsztuk ennyivel, jó helyen volt kis a betegem, megfigyelték, kivizsgálták és holnap távozhatunk isten hírével, de... nem volt kerek a világ, hiányzott az a legfontosabb bizonyosság, amivel az emberek úgy általában szeretik elhagyni a kórházat: a meggyógyulás biztos tudata.

Jól megérett körték árválkodtak a gyümölcskosárban és mint derült égből a villám jött az elhatározás: én ebből crumble-t fogok készíteni. Régebben azt hittem, hogy a morzsasütiknél az alaposan meggyúrt tésztát kell ráreszelni a gyümölcsre, holott itt szó sincs se gyúrásról, se reszelésről, tényleg csak morzsolunk pár mozdulattal. Gyümölcs a tepsibe, rá a vajas morzsa, egy 5 perces munka körülbelül, a sütése kicsit hosszadalmasabb (fél óra), de legalább melegen is befalható. :D

Mégis mit lehet rakni egy gyümölcslevesbe, hogy csak a felnőttek fogyaszthatják?! Hát természetesen azt, ami készül magából a gyümölcsből is, ha valamiért mégsem lesz belőle befőtt, szörp vagy lekvár. Bizony, bizony pálinkát!  De mivel ez a pikáns hozzávaló csak a legvégén, tálaláskor kerül bele, a mellőzésével ez a gyümölcsleves is gyerekbarát marad. És biztos vagyok benne, hogy szeretni is fogják, hiszen a rostos gyümölcsleveket itt csak egészen kevés tejszínnel és egy főzés nélküli pudingporral sűrítjük. És ez azt jelenti, hogy a tűzhelyet sem kapcsolni, de még a turmixot se elővenni. Amíg behűtjük, az ízek is összeérnek.

Sokféle Cézár-salátát ettem már életemben, de mindig azok ízlettek a legjobban, amelyben az eredeti recepthez még valami pluszt is adott az elkészítője. A most következő Cézár-salátával (azért remélem, nevezhetem annak) igyekeztem hagyományőrző maradni, de a zöldségimádatom most is belecsempészett még ezt is, azt is.  :D

Jéghideg és szinte 100% gyümölcs. Üdít, hűsít, szomjat olt. Nem is ismerek olyat, aki ellen tudna állni a granitának ebben a kánikulában, kicsik-nagyok imádják.

  Az elkészítése is pofonegyszerű, miért adnánk akkor sok pénzt mesterséges aromákkal és színezékekkel teli jégkásákért, ha otthon színtiszta gyümölcsből készíthetünk azoknál még finomabbat is. 

A panna cotta, ez az Észak-Olaszországból származó liszt- és tojásmentes pudingféleség szó szerinti fordításban főtt tejszínt jelent.  Gyakorlatilag csak zsíros tejből és habtejszínből készül, ezért igencsak kalóriadús, még akkor is, ha az édes öntetek helyet csak friss gyümölccsel tálaljuk. Nemrég kicsit megvariáltam, feláldoztam az eredeti receptet a kalóriacsökkentés oltárán és a tejszín felét kicseréltem natúr joghurtra. (Nem görög joghurtra, csak simára, sőt azt sem volt időm lecsepegtetni.) Mivel poharakba osztottam szét, izgulni sem kellett, hogy szétfolyik vagy nem lesz jó tartása a pudingformából való kiborítás után, ezért a zselatinnal is csínján bántam, csak egészen keveset tettem bele. Így lett egy krémes, könnyű, nagyon finom savanykás desszertünk, amihez bármilyen gyümölcsöt adhatunk, nekem most őszibarack volt kéznél.

Étterembe járni nem mindig móka és kacagás. És sokan hangot is adnak negatív véleményüknek, igaz a panaszok nem minden esetben az éttermet minősítik, nagyon gyakran a vendég is megéri a pénzét. Engem még soha sehol nem ért akkora inzultus, hogy kérnem kelljen a panaszkönyvet, de ha ez az ára, hogy az ember ilyen vicces dolgokat olvasson, lehet, hogy érdemes lenne vacsora után szórakozásképp csak úgy belelapozni.  :D

Kép

 Ezen a 20 beíráson a hasam fogtam a nevetéstől. :D