Az ilyen süteményeket régen porlósnak hívtuk, és mindennel töltötték nagyanyáink, ami a háztájiból kikerült. "Szegényes sütemény"-nek tartottuk épp emiatt, hogy nem kellett megvásárolni a belevalót, évtizedek múltán már másképp látjuk, mennyire is volt szegényes például egy diós porlós, amibe egy hatalmas tál darált dió került vastag tölteléknek. Én imádtam még üstben főtt szilvalekvárral is, de mákkal, almával és persze túróval töltve is lekapkodtuk a tányérról, pedig gyakran feketére égették az alját az akkori sütők. Gluténmentes változatban most túróval töltöttem a hagyományostól valamivel vékonyabb tésztát.