Egy szépnek nem igazán mondható, de nagyon szerethető, rusztikus levesféleség következik, amit nálunk soha nem is hívták másképp, mint "Káposztás paszuly".  A paraszti konyha kihagyhatatlan fogása volt télidőben, emlékszem, mi is mindig az ünnepek után készítettük, máskor honnan is lett volna füstölt hús és savanyú káposzta a kamránkban? Nem egy könnyű étel, ezzel tényleg jól lehet lakni, nem sokan követelik utána a második fogást. :D   

Nem tudom, ténylegesen van-e köze Koreához ennek az elsősorban oroszok-ukránok körében népszerű répasalátának, de nem is ez a fontos, hanem hogy elképesztően eteti magát, és télen-nyáron szezonja van. Válasszunk lédús, nagyobb répákat hozzá, igazán narancssárgákat, a többi hozzávaló pedig gondoskodik, hogy az édes mellett még csípős-savanyú is, tehát igazi pikáns legyen a végeredmény.

A gyömbértea az egyik legjobb gyógyír ebben a megfázásos, influenzás időszakban. Megoszlanak a vélemények, hogy főzéssel vagy áztatással kell-e elkészíteni, az igazság az, hogy főzéssel a benne lévő vitaminok törvényszerűen elvesznek, de sajnos csak így tudnak a gyökérben lévő bizonyos gyógyhatású vegyületek felszabadulni. Az ízesítésére használt mézet és citromot viszont tényleg butaság megfőzni, ezeket csak fogyasztáskor adjuk a kész teához. 

Amerikai filmekben már gyerekkoromban is láttam, hogy mindenféle érdekes formájú tésztákkal lepik meg reggelire a szülők a gyerekeiket, nálunk ez ismeretlen volt, én 14 évesen láttam és kóstoltam először, ugyanott, ahol a nyokkót, igaz, számomra akkor nyílt ki a világ, nem ezek voltak az egyetlen újdonságok. Most a gyerekeket érte el nálunk a gofri-láz, és nagyon nem bánom, mert pillanatok alatt kész van vele a reggeli és ha kedvük van ízesítik, ha nincs, annak is örülök, hogy legalább esznek pár falatot. 

Lehet hogy most csalódást okozok azoknak, akik egy falusi disznóvágás momentumainak kivesézésére számítottak, de higgyétek el, ennek a leírására teljesen alkalmatlan vagyok még akkor is, ha évekig részem volt ilyesfajta úri huncutságban.

A filmeket megszakító reklámokkal ki lehet kergetni a világból, ezért mostanában szinte már csak neten "tévézek". Romantikus film is jöhet, ha épp olyan a hangulatom, vígjáték is, ha nem egyedül kell végigröhögnöm, de ha igazán jó filmet akarok nézni, szinte mindig a thrillerek vagy a krimik között keresgélek. A megszokottól kissé eltérő recept következik, mellyel minden unalmas (nem csak) januári este feldobható.

Ízletes, krémes, testet-lelket átmelengető levesféle, ami nálunk is csak nemrég kapott szerepet. Kóstoljátok meg, ha szeretitek a sajtos dolgokat (és ki nem szereti?), nektek is kedvenccé fog válni.

Nem egy hétköznapi ital a Baileys krémlikőr, házilag elkészített változata pedig legalább olyan finom, mint az eredeti, így akár tökéletes gasztroajándék is lehet a különleges italokat kedvelő barátainknak. Karácsony előtt 1-2 héttel érdemes összeállítani, hogy az ünnepre megfelelően összeérjenek az ízei...már ha lesz önuralom kivárni...lehet el is nyalakodjuk addigra. 

"Rizskásakók"-így hívta nagymamám (és persze mi is, amikor még gyerekek voltunk), és jobban örültünk akkor neki, mint mostanában bármilyen süteménynek. Ő nem éppen ünnepeken készítette, inkább a hétköznapokat varázsolta általa különlegessé a számunkra.

Sokféle muffint kipróbáltam az elmúlt időszakban, de egyik sem volt olyan, amely után azt mondtam volna, hogy "megvan, ez az igazi, nem keresgélek tovább!" A tökéletes receptet végül kedves szomszéd-barátnőnek köszönhetem, előbb csak kóstolót hozott, aztán bögrés verzióban adta át a náluk is leginkább beváltat. Én sem méregettem tehát, egy 2,5 dl-es bögrét vettem alapul, a kapott recepten pedig egy hajszálnyit sem változtattam.