Nem régóta van elektromos kávéfőzőnk, a kis kotyogómmal évekig elvoltam, mint Micimackó a mézescsuprával. Szinte sértésnek vettem, ha a férjem említette, hogy kellene már nekünk is olyan, mint másoknak van, illő a 21.századhoz, "de minek? jobb lesz nekem ettől? könnyebb használni? finomabb a kávéja?", aztán már nem is fecsérelt rá szót, csak beállított vele egyik este, ∗cühölte∗ át a nagy dobozt a küszöbön, mint kigyúrt vőlegény a fiatal arát. Abban a hatalmas dobozban volt aztán egy "cseppnyi" gép (és sok-sok kartonpapír a védelméhez). :D

A facebook az évek alatt nagyon jól kidolgozta, hogy a számunkra ténylegesen érdekes tartalmak mellett azokat is megjelenítse, amiből esetleg ő maga is profitálhat. Ebben nincs semmi rossz, hiszen ingyenesen használjuk magát az oldalt és sok olyan funkcióját, ami évekkel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, hogy majd valamikor valami által ingyenessé válik. Gondolok itt a chatre, ami felváltotta az sms-t vagy a messengerre, amivel előfizetés és feltöltés nélkül is telefonálhatunk. Összességében a facebook olyan, mint maga a világ, tudni kell használni és megválogatható, hogy mit engedünk be általa magunkhoz és mit nem.

A kakaós és a pizzás csiga igazából csak két dologban hasonlít egymásra: a formájukban illetve, hogy mindkettő élesztős, kelt tésztából készül. Ezek a tészták normál esetben eléggé eltérőek, az egyik a kenyérhez (vízzel dagasztott, sós esetleg olajos), másik a kalácshoz (tejjel dagasztott, vajas, édes) húz jobban. 

 Pedig milyen jó lenne, ha két legyet üthetnénk egy csapásra, és ugyanahhoz a tésztához készülhetne kétféle töltelék is! Megoldható, s bár a dolog mindkét részről kompromisszumot kíván, a végeredmény annyira nagyszerű, hogy erről magyarázkodni sem kell senkinek. A kakaós csiga is pihe-puha így, a pizzás is tökéletes. Mivel ételbe ízesítőket csak beletenni lehet, kivenni nem, egy semleges alaptésztával dolgozunk, úgyis a töltelék a lényeg mindkét esetben.

Azt hiszem, nem kell nagy tanulmányokat folytatni, hogy az ember tisztában legyen azzal, hogy az egészsége nem csak sorstól, Istentől, génektől függ, hanem ő maga is tehet valamennyit az érdekében. Például már azzal is, hogy megválogatja, hogy mit eszik és mit iszik. Nekem is voltak elképzeléseim, hogy hogyan szeretnék táplálkozni, ha ennek kivitelezése már teljesen az én kezemben lesz és hogyan szeretném majd táplálni a családomat, elsősorban a gyerekeimet. A változatosság, a mértékletesség nálam is mindig első helyen álltak, de anno megfogalmaztam még két alapelvet, amit teljesen jónak és betarthatónak gondoltam huszonévesen:

 Volt abban a városban, ahová középiskolába jártam egy barátságos kis büfé, a Donatella. Én leginkább a gofrijukra és a Donatella-kehelyre emlékszem, ami ilyen-olyan finomsággal összerakott hatalmas adag tejszínhabot jelentett. (Már akkor is édesszájú voltam, egy hamburgerrel nem nagyon lehetett lázba hozni. :D ) Még mindig előttem van az eladó lány kedves arca (aki szerintem a tulaj is volt egyben), ahogyan kiadja a gőzölgő rendelést a picurka ablakon, ez a mosoly minden ételhez alapból járt náluk. 

   És volt még ebben a büfében a hagyományos gyorsételek mellett nyokkó is. Azelőtt sem hallottam erről a fánkféleségről, de azóta sem. Aranyszínű golyócskákat képzeljetek egy papírtölcsérben, ketchuppal lecsurgatva. Úgy rémlik, fogpiszkálót is adtak hozzá, mint evőeszközt. Valahogy így él az emlékeimben:

 "Az ország tortája Magyarország „születésnapi tortája”, amelyet minden évben, a magyar államiság megszületésének szimbolikus napján, az augusztus 20-i ünnepségek alatt mutatnak be Budapesten, valamint az ország több száz cukrászdájában."  (Wikipédia)

   Legelőször....... A legelső torta.....  Idén pedig.....Jaj! Így nem lehet bevezetőt írni, elárulok minden megoldást, oda a kvíz lényege. Menjünk inkább játszani!  :D

 "Akkor én holnap haza is engedném a kislányt"-mondta a gyerekorvosnő, én pedig egyáltalán nem éreztem azt az édes megkönnyebbülést, ami szülőt és gyermeket is ilyenkor a mennyországba röpít. Dühös voltam, hogy 3 napunkat a kórházra pazaroltuk és azért is, hogy a szegényes magyar egészségügy 3 nap ellátást miránk pazarolt csupán egy banális  heveny gyomorhurut miatt, amit mindkét gyerekemnél ezidáig mindig sikerült otthon kikezelnem (általában persze az orvos előzetes meglátogatása után, na de sohasem kórházban). Azért kicsit örültem, hogy végülis megúsztuk ennyivel, jó helyen volt kis a betegem, megfigyelték, kivizsgálták és holnap távozhatunk isten hírével, de... nem volt kerek a világ, hiányzott az a legfontosabb bizonyosság, amivel az emberek úgy általában szeretik elhagyni a kórházat: a meggyógyulás biztos tudata.

Jól megérett körték árválkodtak a gyümölcskosárban és mint derült égből a villám jött az elhatározás: én ebből crumble-t fogok készíteni. Régebben azt hittem, hogy a morzsasütiknél az alaposan meggyúrt tésztát kell ráreszelni a gyümölcsre, holott itt szó sincs se gyúrásról, se reszelésről, tényleg csak morzsolunk pár mozdulattal. Gyümölcs a tepsibe, rá a vajas morzsa, egy 5 perces munka körülbelül, a sütése kicsit hosszadalmasabb (fél óra), de legalább melegen is befalható. :D

Mégis mit lehet rakni egy gyümölcslevesbe, hogy csak a felnőttek fogyaszthatják?! Hát természetesen azt, ami készül magából a gyümölcsből is, ha valamiért mégsem lesz belőle befőtt, szörp vagy lekvár. Bizony, bizony pálinkát!  De mivel ez a pikáns hozzávaló csak a legvégén, tálaláskor kerül bele, a mellőzésével ez a gyümölcsleves is gyerekbarát marad. És biztos vagyok benne, hogy szeretni is fogják, hiszen a rostos gyümölcsleveket itt csak egészen kevés tejszínnel és egy főzés nélküli pudingporral sűrítjük. És ez azt jelenti, hogy a tűzhelyet sem kapcsolni, de még a turmixot se elővenni. Amíg behűtjük, az ízek is összeérnek.

Sokféle Cézár-salátát ettem már életemben, de mindig azok ízlettek a legjobban, amelyben az eredeti recepthez még valami pluszt is adott az elkészítője. A most következő Cézár-salátával (azért remélem, nevezhetem annak) igyekeztem hagyományőrző maradni, de a zöldségimádatom most is belecsempészett még ezt is, azt is.  :D