Katarzis

Szedres rizsfelfújt

2015. július 31. - Katarzis blog

 Rizskoch vagy rizsfelfújt, mindegy, ki hogyan nevezi egy igen kedvelt édesség, mert olcsó, könnyű elkészíteni és elrontani sem igazán lehet. Szerintem egészséges is, mert én ilyen régimódi vagyok, a tejet, a vajat egészségesnek tartom és a tojást is természetes B-vitamin-bombának.

 Nálunk általában akkor készül, ha valaki tejberizst kíván, olyankor készítek háromszoros adagot, ebből valamennyi elfogy, a többi megy a hűtőbe, és másnap már nincs fejtörés, ha valaki desszertet is kér a főételhez.

 A rizsfelfújt önmagában is finom, de én mindig teszek bele "valamit" még, általában egy kis rumos vízbe áztatott mazsolát. Most viszont van szeder, így azzal ízesítem, egyszerűen belesütöm.

 

 Hozzávalók:

 

a tegnap megfőzött tejberizs maradéka

1 liter tej, aminek egy része lehet víz is

20 dkg rizs

5 tojás

10 dkg vaj

cukor ízlés szerint, 20-25 dkg

vanília, reszelt citromhéj-ízesítőnek

csipet só

25-30 dkg szeder

 

A tejberizst jó tehát hamarabb megfőzni, kihűteni. Tegyünk bele cukrot is, ahogyan amúgy is készítenénk. Ha már felszívta az összes folyadékot és még mindig kemények a rizsszemek, nyugodtan öntsünk hozzá egy kis vizet és főzzük tovább, amíg meg nem puhul teljesen.

1 dl vizet 3 kanál cukorral forraljunk fel, a legjobb egy széles edényben, tegyük bele a szedret, terítsük szét benne, hogy a szirup ellepje, főzzük legfeljebb 1 percig majd tegyük félre hűlni.

A tojások sárgáját kikeverjük a vajjal és 4 kanál cukorral. Hozzáadjuk a kihűlt tejberizst, a vaníliát, citromhéjat, csipet sót.

A fehérjét habbá verjük. Ehhez csak akkor adjunk cukrot, ha az összekevert masszát nem érezzük elég édesnek. Óvatosan keverjük bele a habot a rizsbe. Ne is keverés legyen ez, inkább csak olyan fakanál-forgató mozdulatok.

A sütőformát-ha szükséges-vajjal kikenjük, majd zsemlemorzsával behintjük. 

Szedres rizsfelfújt

A massza felét beleöntjük, leszórjuk a lecsepegtetett szederrel, beborítjuk a rizs másik felével és előmelegített sütőben sütjük fél- 3/4 órát.

(A szedret ha belekevernénk, összetörne, így szépen egyben maradnak.)

Szedres rizsfelfújt

Ha elkészült és tudunk egy kicsit várni, igazán szépen lehet szeletelni.

 

Szedres rizsfelfújt

És hogy mi az a gömböcske a tányéron?

Szederzselé.  A megmaradt szedres szirupból készült, hozzáadtam egy kis zselatint, újra felforraltam, kicsit hűtöttem, majd -speciális formám nem lévén- beleöntöttem a kedvenc csokim fóliájába. Így lett ilyen cuki bonbon-formája. :)

 

Kínai bölcsességek a mindennapokra

Ha meghalljuk azt a szót, hogy "kínai" minden eszünkbe jut, csak az nem, hogy a világ egyik legősibb folyamatos civilizációjáról van szó, amely már az ókorban is  önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Sok találmányt, ami Európában csak később került felfedezésre, Kínában már használták az ókorban is. A kínai írás kb. 3000 éve született meg és mindig is fontos szerepet játszott a nép kultúrájában.

kínai bölcsességekKép: photopin 

 

Egy ilyen kimagaslóan gazdag múlttal rendelkező nép tanácsaira talán érdemes nekünk is odafigyelni:

 

  • A tízezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.
  • Akik rámutatnak a hibáidra, nem biztos, hogy az ellenségeid. Aki kiemeli az érdemeidet, nem biztos, hogy a barátod.
  • A szép élet titka az, hogy halj meg fiatalon, csak minél később.
  • Tapasztalat-ez egy fésű, amit azután találunk meg, hogy megkopaszodtunk.
  • Ha a mondanivalód nem jobb, mint a csend, inkább tartsd meg magadnak.
  • Ha nem tudsz helyesen pihenni, nem fogsz tudni jól dolgozni.
  • A kunyhó, ahol nevetnek, gazdagabb, mint a palota, ahol unatkoznak.
  • Mindig nézd a dolog világosabb oldalát, ha nincs ilyen, akkor a sötét oldalt dörzsöld addig, amíg nem csillog.
  • A tanár csak kinyitja neked az ajtót, tovább már neked kell lépned.
  • A barát sem lehet tökéletes. Ha mindig a hibáit nézed, barát nélkül maradsz.
  • Az ember, aki képes volt elmozdítani a hegyeket, azzal kezdte, hogy a kis kődarabokat átrakta egyik helyről a másikra.
  • Azoknak, akik képesek elpirulni, nem lehet fekete a lelkük.
  • Csókolózni olyan, mint sós vizet inni: iszol és a szomjad csak nő.
  • Ha tehetséges vagy, ne félj, hogy épp ma nem lesz szerencséd.
  • Rossz irány létezhet, de olyan nincs, hogy patthelyzet.
  • A részegség nem hoz létre hibákat, csak felfedi azokat.
  • Amit létrehoztak száz év alatt, tönkre lehet tenni egy óra alatt.
  • Bármennyire is fúj a szél, a hegy nem hajol meg előtte.
  • Ha megbotlasz és elesel, nem jelenti azt, hogy rossz irányba mentél.
  • Ha váratlan öröm ér, ne ígérj senkinek semmit; hirtelen haragodban pedig ne válaszolj senki levelére.
  • Nem tudod megakadályozni, hogy a szomorúság madarai a fejed felett repkedjenek, de azt igen, hogy fészket rakjanak a hajadban.
  • Ugyanazon a párnán aludni nem azt jelenti, hogy az álmaid is mindig ugyanazok lesznek.
  • Inkább légy egy nap ember, mint ezer nap árnyék.
  • Nem az számít, hogy mi történik veled, hanem az, hogy hogyan éled meg.
  • A legjobb idő, hogy elültess egy fát, 20 évvel ezelőtt volt. A másik legjobb idő ma van.

Milkshake fagylaltból- olyan finom, mint a mekiben

 A héten a nagy kánikulában gyakorlatilag senki nem kívánt rendes ennivalót. Csak a fagyi, a jégkása, a rengeteg folyadék, nálam még a hideg saláták valamilyen megkent kenyérrel-ezek fogytak úgy- ahogy; a főtt ételekre, ami a családanyák szerint a rendes kaja, "hát ezért főztem?" mindenki csak a száját húzogatta.

Én pedig olyan örök aggódó vagyok "jaj, mi lesz, ezek itt alultápláltságot szenvednek el, szeptemberre mindenki úgy fog kinézni a családban, mint egy afrikai éhező", ezért gondoltam, ha mást nem, egy kis kalóriadús tejet becsempészek mindenki szervezetébe.

Lehet, hogy a doboz tejszínes fagyi a trükközésem nélkül is elfogyott volna, de én gondoltam egyet és shake-t készítettem mind az egész dobozból (50 dekából).

3 ízben:

vaníliásan, csokisan és epresen.

Első lépésben kivettem a fagyasztóból egy kis doboz epret. Aztán felforraltam és teljesen lehűtöttem egy fél liter házitejet. (Bolti tej mehet, úgy ahogy van, az pasztőrözött, tiszta.)

A fagylaltot kivettem a fagyasztóból, 1-2 percig vártam, hogy engedjen a kőkeménységből, majd összeturmixoltam a hideg tejjel, 2 kanál cukorral és két kávéskanál vanília-aromával. Ekkor 3 felé öntöttem.

1 rész maradt így, vaníliásan, ezzel nem volt több tennivaló.

Vaníliás milkshake fagylaltból- olyan finom, mint a mekiben

 Az egyik harmadot befőttesüvegbe töltöttem, reszelt étcsokoládét adtam hozzá és jól összeráztam. Instant kakaó is tökéletes a célra, csak ha az cukrozott, azzal már nagyon édes lesz. Ha valaki eleve ilyen kakaóval akarja, a legelején a cukrot hagyja ki belőle.

Csokis milkshake fagylaltból- olyan finom, mint a mekiben

 

A harmadik rész epres lett. A turmixban maradt shake-hez hozzáöntöttem a megolvadt epret, 1-2 perc és kész is volt.

Epres milkshake fagylaltból- olyan finom, mint a mekiben

 

Tehát:

50 dkg fagylalt (vanília vagy tejszín ízű)

0,5 l tej

2 kanál cukor

ízesítőnek: vanília-aroma, csoki-reszelék, eper

díszítéshez: tejszínhab, tényleg csak a látvány kedvéért

Ennyi az egész.

 

És tudjátok mi volt a legjobb az egészben? Az örömteli visítás, amit a gyerekek hallattak, amikor meglátták. És persze a dicséret:

"Anya, ez sokkal, de sokkal finomabb, mint a mekiben!"

Ugye, ugye? Már csak ezért is megérte ez a "NAGY MUNKA."

 

 

Túrós krémtorta nektarinnal

Nem tudom, mennyire lehet tortának nevezni egy édességet, amiben se tojás, sem liszt nincs, de én ennek a finomságnak nem találtam ideálisabb nevet.

   Azoknak ajánlom, akik szeretik a túrós édességeket, és kifejezetten a könnyű, lisztmentes ételeket keresik.

    Gyorsan, könnyen elkészíthető, sütést nem igényel. Kivárni, hogy megdermedjen már kicsit nehezebb, dehát azért van a hűtőn ajtó, hogy nyitogassuk aztán pedig tapogassuk a masszát, hogy keményedik-e már a formában. :)

Hozzávalók 

 

  • 500 g túró
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl hígítatlan barackszörp
  • 1 dl tej
  • 30 g zselatin
  • 20 dkg cukor
  • 2 vaníliás cukor 
  • 2 szép, nagy, érett nektarin

 

1,5 dl vízben feloldom a zselatint, mégpedig úgy, hogy ahogy forrósodik, adom hozzá a cukrot is, ettől a 1,5 dl vízből lesz 3 dl is, és tökéletesen feloldódik benne ez a nagy mennyiségű zselatin is. Amíg hűl egy kicsit, a túrót villával összetöröm, mixerrel simára keverem a tejföllel, hozzáadom a tejet, a szörpöt, a vaníliát, a már nem túl forró szirupos zselatint (ezt pici szűrőn keresztül öntöm hozzá), legvégül pedig óvatosan beleforgatom az egészen híg masszába a kockákra vágott nektarint.

Formába öntöm, és 2-3 órára a hűtőbe teszem.

 

Túrós krémtorta nektarinnal

 

Egy éjszaka sem ártana neki, akkor lehet igazán szépen szeletelni.

A formát egy pillanatra forró vízbe mártom, majd egy kerek tortástálra visszaborítom a krémtortát.

Extra tipp: ha van maradék piskótadarabkáid vagy puha kekszed, bátran keverd bele a masszába a gyümölccsel együtt. Ezzel mondjuk lőttek a lisztmentességének, de így már szinte-szinte sütemény.

 

Túrós krémtorta nektarinnal

 

Zseniális, ahogyan Gálvölgyi elszavalja a Bulibárót

 Én már a Szomorú szamuráj-on is a hasam fogtam a nevetéstől. Nem épp az Ámokfutók számától, az nem váltott ki belőlem ilyen látványos katarzist, bár igaz, hogy jó buli a 90-es években nem mehetett le nélküle. Amiért nemrég ismét fókuszba került ez a dal, az Szilágyi Csengének köszönhető, aki prózai változatban adta elő, na de nem is akárhogyan!

És itt nem volt vége! A VERS MINDENKIÉ sorozat sokak örömére folytatódott.

Nemsokára jött Csuja Imre előadásában az UFO örökzöld slágere, a Napolaj.

És most itt van Gálvölgyi János verselése, Pixa & Kis Grófo felvételével, a Bulibáróval, amit amúgy az idei év legjobb mulatós slágerének tartanak. 

Gálvölgyi: Bulibáró

 

Nézd meg a videókat, zseniális, amit a színészek kihoztak ezekből a dalszövegekből. Úgy lesz érdekes, ha ismered az eredeti számokat is, az eredeti előadásban. Ezért a bejegyzés végére azokat a videókat is beillesztettem.

 

Hogy tetszett? Ugye, hogy nagyszerű színészeink vannak!

Tökéletesen egyetértek az egyik youtubos-hozzászólóval:

"...ha lesz még pár ilyen színvonalú videó, azon se csodálkoznék, ha sokan ettől kapnának kedvet, hogy elkezdjenek (igazi) verseket hallgatni nagy színészeink előadásában.

Fejtettbab leves húsmentesen

 Ez a bableves a bizonyíték arra, hogy hús nélkül és csupán 3-4 hozzávalóból is lehet finom levest főzni.

Amikor a babhüvelyben már szép nagy szemek vannak, de téli eltevésre még nem leszedhető, azt én úgy hívom, hogy gyenge bab, közismert neve pedig a fejtett bab. (Nem értem, miért; a szárazat is ki kell fejteni, ha kipereg magától-a földre...az nem annyira jó. :) ) Ég és föld a különbség a száraz és emez ízvilága között, én a szárazbabból készült ételeket annyira nagyon nem szeretem (kivétel csülkös káposztás bableves), ezért a gyenge babból rakok el ilyenkor jó sokat a fagyasztóba.

 Ha időszűkében vagyunk vagy valami húsmentes, de tartalmas levesre vágyunk készíthetünk egy finom fejtettbab-levest. 

Fejtett bableves húsmentesen

 

Hozzávalók:

 

  • 1 fej hagyma
  • kevés olaj
  • kávéskanál őrült pirospaprika
  • fél kg fejtett bab
  • 2-3 sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • kis darabka zellergumó
  • 1 zöldpaprika
  • só, bors
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem hozzákötve 1-2 zellerszál
  • 10 dkg csipetke vagy csigatészta
  • 1-2 evőkanál liszt

 

Elkészítés:

 

  • a hagymát felkockázzuk és kevés olajon üvegesre pároljuk 
  • pirospaprikával megszórjuk, felöntjük vízzel és beletesszük a kifejtett, megmosott babot
  • 4-5 liter vízzel felöntjük
  • amíg felfő a víz, megpucoljuk a zöldséget és mindet hozzáadjuk a felfőtt leveshez
  • a sót, borsot, zúzott fokhagymát is hozzáadjuk és nem túl nagy lángon főzzük, kb. 1-1,5 óra alatt minden megpuhul
  • ekkor tesszük bele a csokor petrezselymet, ez adja a leves lelkét
  • a tésztát is belefőzzük (azt lehet külön vízben is, de igazából 100-150 g-nyi tészta nem fogja lisztízűvé tenni a leveslevet)
  •  a lisztből és kevés olajból híg, világos rántást készítünk, végül ezt csurgatjuk a levesbe, felforraljuk vele és kész is, tálalható is, de ha várunk egy keveset, még finomabb lesz, összeérnek az ízek
  • én a tejfölt soha nem főzöm bele, de kiteszem az asztalra, ha valaki kéri, ízesítheti vele, azzal is finom

Fejtett bableves húsmentesen

 

Jó étvágyat! :)

 

Inspiráló idézetek Steve Jobs-tól

 Steve Jobs  az informatikai és a szórakoztatóipar ismert alakja, neve talán a fiataloknak még ismerősebb is lehet, mint az idősebb korosztálynak.  Ő volt az Apple cég elnöke, korábbi vezérigazgatója, sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének. Jobs irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, az Apple Macintosh számítógépet, valamint az iPod médialejátszót, az iPhone okostelefont és az iPad táblagépet.

A most következő idézetek első hallásra úgy tűnik, csak az üzleti életben tudnak inspirálni, de átgondolva mondanivalójukat, megértjük, hogy a mindennapokra, az élet többi területére is kaphatunk lendületet általuk. 

 

Inspiráló idézetek Steve Jobs-tólKép 

 

  • "Azért vagyunk itt, hogy valamivel hozzájáruljunk ehhez a világhoz. Egyébként miért lennénk itt?"
  • "Úgy akarod leélni az életedet, hogy cukros vizet árulsz vagy inkább meg akarod változtatni a világot?" ( Ezzel a mondattal csábította át John Sculley-t a Pepsitől az Apple-höz vezérigazgatónak. Azt a Sculley-t, aki később kirúgta az általa alapított Apple-től.)
  • "Azt hiszem, amikor csinálsz valamit, és az igazán naggyá válik, akkor neki kellene állnod a következő nagy dolognak, nem pedig hosszan elidőznöd. Egyszerűen csak találd ki, mi lesz a következő. "
  • "Meg vagyok győződve arról, hogy a tényezők fele, ami elválasztja a nyerteseket a vesztesektől, az a kitartás."
  • "Nem lehet egyszerűen megkérdezni az ügyfelektől, hogy mire van szükségük, mert amire azt megalkotod, ők már valami másat, újat szeretnének."
  • "Amint Pablo Picasso mondta: "A jó művész másol, a nagy művészek lopnak." Mi soha nem  szégyelljük, hogy ellopjuk a jó ötleteket másoktól."
  • "Amikor nem volt elég pénzem, leültem gondolkodni, és nem futottam munkát keresni. Az ötlet - a legdrágább termék a világon."
  • "A technológia - semmi. Ami az igazán helyes és nagyon fontos  - az a hit az emberekben. Adj nekik utasításokat, és  együtt képesek lesztek létrehozni valami szépet."
  • "Nem hibázni-ez azt jelenti, hogy nem élni teljes életet."
  • "A tudat, hogy hamarosan halott leszek, a legfontosabb eszköz, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit."
  • "Szeretem azt hinni, hogy valami megmarad a halál után... De az is lehet, hogy ez olyan, mint a kikapcsoló gomb. Csak egy kattintás és már itt sem vagy. Lehet, hogy ezért nem akartam soha ki-be kapcsoló gombot tenni az Apple-eszközökre."
  • "Az idő korlátozott, ne vesztegessük el azzal, hogy valaki más életét éljük."
  • "A halál a közös úti cél, amiben mindannyian osztozunk, és ami elől nincs menekvés. De ez nem baj, mert a halál valószínűleg az élet legjobb találmánya, a változás mozgatórugója: eltünteti a régit, hogy helyet adjon az újnak."
  • "Amikor 17 voltam, valahol olvastam egy idézetet, amiben azt írták »Ha minden napodat úgy éled, mintha életed utolsó napja lenne, egy nap biztosan igazad lesz majd.« Nagy hatással volt rám, és az azóta eltelt 33 évben minden reggel megkérdezem magamtól a tükör előtt: »Ha ma lenne életem utolsó napja, akkor is azt szeretném csinálni amit ma tenni fogok?« Ha pedig túl sok egymást követő nap »nem« a válaszom, akkor tudom, hogy ideje megváltoztatni valamit.

 

Tényleg zseni vagy? Ezt most kiderítheted!

Szereted a logikai feladványokat? Te is úgy érzed, nem fogsz tudni aludni, ha nem fejted meg őket vagy nem lesed meg a megoldásukat?

Most egy egészen különlegeset mutatok. Ránézésre ugyanolyan, mint a többi, van itt 5 geometriai alakzat, és ki kell találni, melyik a kakukktojás. Melyik nem illik közéjük?

Nem hagylak bizonytalanságban, a bejegyzés alján megtalálod a megfejtést is.

rejtveny-600x414.jpg

 

 

Tovább

Építs fel itt és most egy darabka mennyországot!

Gyermekkorom nyarait egy édenkertben tölthettem. Mamámék (vagy nagyapámék) kertje szó szerint az volt. Gyümölcsfák, -bokrok, buja zöldségeságyak, szőlőlugasok és mindenhol zöld pázsit, amire pléd nélkül is le lehetett feküdni. Minden mindig tiszta és bőségesen termő. A kert elején volt a zöldségesrész, az nem igazán hozott lázba tizenévesen, de aztán kezdődött a mindenhol gyümölcsfákkal árnyékolt csodás birodalom.

 Egy diófa volt az ajtónálló. Hatalmas; magasságra is, szélességre is; törzsét átfogni sem tudtam, és a legalacsonyabb ága is olyan magasan volt, hogy a hintámat is csak a létra legtetejéről tudták rákötni. Rengeteg időt rajta töltöttem. Ha visszagondolok gyerekkoromra, egy hintázó copfos kislányt látok. Löktem magamat, "fel az égig", épp csak, hogy át nem fordultam, majd cifráztam, pörögtem egy sort, aztán elölről kezdtem, nem lehetett azt megunni.

A diófa árnyékában már szőlőlugasok kezdődtek, és életben is maradtak ezek a tövek is, ősszel nem győztük szüretelni; nem is igaz az, hogy a diófa alatt kipusztul minden.  A lugasok között szamócabokrok mutatkoztak már kora tavasszal, aztán miután bőségesen elláttak minket ezzel az isteni gyümölccsel, júliusra már csendben vissza is bújtak a föld alá, más elképzelésem nem volt, hová is tűnhettek hirtelen.

Kicsit bejjebb a kertben pár négyzetméteres málnás szerezte a nyár legédesebb emlékeit. Magas málnabokrok, tőlem sokkal magasabbak és rajta óriási málnaszemek. 2-3 fért csak a tenyerembe. Voltak kétszertermő bokrok is, júniusban és majd szeptemberben is málnázhattunk róluk. Szembe vele a ribizli; hát azt soha nem szerettem szedni, uncsi volt, pepecs-munka, de ma is azt mondom, abból van a legfinomabb gyümölcsleves. És még pöszméte is volt ott, a "csak belül édes zöld golyó", ahogy én neveztem. És rengeteg szeder, igaz csak vadszeder, de az végig a kerítés mentén; ahol már semmi finomság nem akadt, a szeder még ott is kúszott, csak az utolsó szőlőlugason túlra én soha nem merészkedtem.  Nekem az volt az Óperenciás tenger, a világ vége, s még leskelődni sem mertem, mi lehet a kukoricás után, mert elhitettem magammal, ha egyszer meglátnám azt a titkot, azonnal meg kellene halnom.

 

Aztán kiűzettünk. Nem durván, nem erőszakkal, egyszerűen csak ez az éden odalett. 14 évesen" mentem világgá", s hazatérve már semmi nem volt a régi. Előbb Mamikám ment el, nem hirtelen, mégis elég tragikusan, hiszen az utolsó hetekben már csak arról szóltak az imáim, hogy "Istenem, vedd már magadhoz, kérlek, ne szenvedjen tovább!" Nagyapa ott maradt árván, amennyire árván csak egy 70 éves apóka tud, ha örökre egyedül hagyja az élete párja. Szép szál férfi volt világéletében, s most megláttam, mennyire újra gyermekké tud válni az ember, nem csak lelkileg, testileg is, mert nem győztem varrónőhöz hordani a nadrágjait, újra és újra felhajtani, és sajnos az utolsó hónapokban már nem is kellett nadrág, csak pelenka.

Aztán ő is elment.  Vitte magával, mostmár teljesen -az időközben már nem annyira tiszta és bőtermő-édenkertem, a mézédes epret, a hatalmas málnaszemeket, a téli estékre elfoglaltságot adó diót, a barackot, szőlőt. A hintámat is.  És a diófa törzsébe vésett szíveimet, mind a hatot, majd 10 év szerelmének dokumentációját (A+ZS, A+S  s a többi). Csak az emlékek maradtak, mert az a halálnak kemény dió, hagyja inkább nekünk, nem tud mit kezdeni vele, a léleknek egy olyan része az, ami felett nincs hatalma.

 

Néhány málnabokrot még meg tudtam menteni, mielőtt a földdel tették egyenlővé gyermekkorom boldogság-szigetét. Elültettük, megfogantak ugyan, de silányak maradtak az én kertemben. Kicsi bokrok, nem kell felfelé kapaszkodnom, ha szedni akarok róluk málnát. Apró szemek. Csak szedem, szedem, és még mindig fér a tenyerembe. Nem tudtam, mit csinálok rosszul. Én is gondozom, gyomlálom, éppen úgy, ahogy nagyiék tették. Persze fele nem annyi szeretettel, néha durcáskodok, hogy egy-két marék málnáért össze kell szurkáltatnom a kezeimet, ezt a piacon is megvehetném, hiányzik ez nekem?

Pár nappal ezelőtt is lent voltam, szedtem egy müzlistállal. Szomszéd kisfiú is a kertben az anyukájával.

-Gyere-kiáltok át neki- egyél málnát! Nézd csak milyen finom édes!

Szalad nagy örömmel. 

 Bebújik mellém. 5 éves kis mazsola.

Nem kér a kistálkából, ő majd szed magának, már nagyfiú!  Nyújtózkodik, hogy elérje, simléderes sapkáján bimbamoznak a málnaszemek.

-Várj csak! Vigyél tesódnak is!

Szedek neki inkább egy nagy szőlőlevélbe, kis tenyerébe alig fér 2-3 szem.

Felmegyek. Gyerekeim is csillogó szemekkel fogadják, már azt hittük, nem lesz több rajta, az aszály majdnem elrendezte, de ez az eső nagyon jót tett neki.

Hirtelen világosodok meg, harmincvalahány évesen.

A málnám tökéletes.  Magas málnabokrok, szép, nagy szemek.

Én változtam. Nyurgultam, nőttem, hígultam, a tenyerem is egyre nagyobb. :) . A lelkem is; nem elégszek meg a kevéssel. Nagyok az elvárásaim. Magammal szemben leginkább. Azt hiszem, ha nem válthatom meg a világot, akkor semmi vagyok.

Pedig a kevésbé látványos munkák sem hiábavalók.

Én is tudok jót és szépet alkotni. Örömet okozni.

Van értelme.

 Építeni itt is egy darabka édent.

Valakiét.

És mindegy, hogy az élet melyik területén.  Családban, munkában, baráti körben vagy a kertben.

Akkor is ha tüskék nehezítik a munkát.

Akkor is, ha a földdel teszik majd egyenlővé.

De talán lesz valaki, aki előtte még megment abból is egy darabkát. 

És felépít belőle egy új édenkertet. Valakinek. Hogy mindenkinek legyen (jelenében vagy múltjában) egy hely, ahol a mennyországban érezheti magát.

 

Építs fel itt és most egy darabka mennyországot!

 

Palócleves-egy "felséges magyar eledel"

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek a palócleves több, mint egy leves a sok közül. Ez a kedvenc leves és egyben a kedvenc zöldbabos étel.

Biztosan mindenkinek megvan a saját jól bevált receptje, amire esküszik, de szeretném most megosztani veletek azt a  változatot, ami talán a legeredetibb, és azt is elárulom, honnan mazsoláztam még évekkel ezelőtt:  Az ínyesmester szakácskönyvé-ből.

Innen tudtam meg azt is, hogy nem is a palócföld a származási helye. "Pesten termett, ... 1892-ben, a "nagy palóc", Mikszáth Kálmán tiszteletére, aki szerette élvezni az életet a fehér asztal mellett, értette és megbecsülte a jó ételt és italt. ...Gundel János ...vendéglátó művész... tervezte, ő is valósította meg az új ételt."

 

3 alapvető hozzávalóból tevődik össze: hús, burgonya és zöldbab. A húsnak illene ürücombnak lennie vagy esetleg lapockának, de akkor sincs baj, ha ilyenhez nem tudunk hozzájutni,  mert sertéshúsból vagy pulykacombból is nagyon finom. De ha mégis beszerezzük ezt az eredeti hozzávalót, akkor az igényel némi előkezelést: a hártyáktól megszabadítva kell apró kockákra vágni, leforrázni, majd hideg vízzel leönteni és csak alapos lecsepegtetés után tehetjük oda sülni.

És ami még fontos: ha nyers zöldbabból készítjük, akkor ez bizony egy háromfazekas étel, mindent külön főzök meg hozzá. (Kényszerhelyzetben azért egy fazékkal is megoldható. :D )

 

Palócleves-egy "felséges magyar eledel"

 

 

Hozzávalók: 

  • 60 dkg hús
  • kevés olaj
  • egy fej hagyma
  • egy kávéskanál köménymag
  • kávéskanál pirospaprika
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • só, őrölt bors
  • 40 dkg zöldbab
  • 40 dkg burgonya
  • 2-3 babérlevél
  • egy csokor petrezselyemzöld és néhány szál kapor
  • egy zöldpaprika vagy darált sós paprika
  • 2 kanál liszt
  • 2 dl tejföl

 

Elkészítés:

 

  • a húst kockákra vágjuk
  • széles lábasban, kevés olajban megpirítjuk az apróra vágott vagy reszelt vöröshagymát, majd a húskockákat is-hirtelen, hogy piruljon, ne pedig levet engedjen. Ez 1-2 perc, s az utolsó fél percben teszünk rá az egész köménymagot, ezzel is pirítjuk még egy  szusszanásnyit, majd az utolsó másodpercekben leszórjuk pirospaprikával, nyomunk rá 1-2 gerezd fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, aztán nem pirítjuk tovább, hanem - ha nem elég leves, kevés vizet hozzáadva- puhára pároljuk
  • egy másik edényben megfőzzük a zöldbabot, egyszerűen csak sós vízben ( "de ha tetszik, csont-, hús vagy zöldséglében"). Ha már puha, szinte kész, kikapcsoljuk, de nem szűrjük le, hiszen a levére is szükségünk lesz.
  • a 3. fazekat is elővesszük (nekem ez szokott az lenni, amiben a leves készre fő, tehát jó nagyot választok.) Kockára vágott burgonya fő benne, sós vízben, 2-3 szép nagy babérlevéllel. Ezt csak akkor tegyük oda, ha a másik két hozzávaló kész van, s mihelyt puhulni kezd a krumpli, már zúdíthatjuk is hozzá a pörköltet és a zöldbabot is. A zöldségek levéből csak annyit tegyünk hozzá, hogy azért a leves jó tartalmas, gulyás-sűrűségű maradjon.
  • adjuk hozzá a csokor petrezselyemzöldet, a zöldkaprot, a zöldpaprikát
  • amíg összefő, elkészítjük a habarást. (Ilyen nincs az eredeti receptben, ott csak az van, hogy a legvégén belekeverünk 2-3 dl  savómentes, édes tejfölt.  Ürühússal készítve lehetséges, hogy lenne is olyan sűrű, amilyennek mi szeretjük, de ha csak sertéshúsunk van,  muszáj csalni és liszttel kicsit besűríteni.)  2 kanál lisztet összetörünk 2 dl tejföllel. A forró léből merjünk rá 1-2 merőkanálnyit, simára keverjük vele, aztán az egészet egy szűrőn keresztül visszaöntjük a levesbe, ha abban már minden puhára főtt. 2-3 percig készre forraljuk.

 

Palócleves-egy "felséges magyar eledel"

Végül "tálaljuk és kiosztjuk megértő barátaink között, akik közel állanak szívünkhöz.  Mert ezt a felséges magyar eledelt csak a legjobb barátainak szánhatja az ember. " 

 

Jó étvágyat!

süti beállítások módosítása
Mobil