Katarzis


Narancslekváros zserbógolyók

2017. november 23. - Katarzis blog

Bárki is találta ki és készítette el a legelső zserbógolyót, minden tiszteletem, mert (szerintem) szinte ugyanazt az ízvilágot adja vissza ez a desszert, mint az igazi sütemény. Darált keksz, dió, lekvár, összegyúrjuk, formázzuk, olvasztott csokiba mártogatjuk, az elkészítése is álom a többi…

Tovább

Készíts energiagolyókat, ha álmosít a november

A szezonális fáradtságot leginkább tavasszal szokták emlegetni, de sokunkra ez a novemberi "hamar sötétedik" sincs éppen jó hatással. Remélem, nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, de ahogy kezd lemenni a nap, én már hagynék abba minden munkát, hiszen "itt az este, elfáradtam!" és nem is értem, mit…

Tovább

Kecskeméti barackleves felnőtteknek

Mégis mit lehet rakni egy gyümölcslevesbe, hogy csak a felnőttek fogyaszthatják?! Hát természetesen azt, ami készül magából a gyümölcsből is, ha valamiért mégsem lesz belőle befőtt, szörp vagy lekvár. Bizony, bizony pálinkát!  De mivel ez a pikáns hozzávaló csak a legvégén, tálaláskor kerül bele, a…

Tovább

Citromos joghurtfagyi

 Az igazi fagylaltok általában főzéssel készülnek, a friss tojás majdnem mindegyiknél elengedhetetlen hozzávaló, de a gyümölcsfagyi lazább kategória. A citromfagyinál például egyáltalán nem elvárás, hogy krémes legyen, gyakran minél vizesebb, annál jobb, merthogy a citromos ízt mindig inkább akkor…

Tovább

Két pofonegyszerű, de isteni tavaszi saláta

Semmiféle fenséges savanyúságért, tartósított zöldségért nem adnám az igazi friss salátákat. Szinte visszaadja az életkedvemet a legelső hazai retekcsomók, újhagymák látványa, szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ilyenkor úgy érzi, vígan eléldegélne mostantól zöldségeken és zsíros kenyéren. (A…

Tovább

Krémes őszibarackleves főzés nélkül

Krémes gyümölcsleves főzés nélkül, vitamindúsan, liszt és mindenféle sűrítőanyag nélkül!    Hozzávalók: kb. 1 kg barack 8 dl tej 2 dl főzőtejszín vanília rumaroma 3–4 evőkanál cukor egy kisebb citrom felének a leve   Elkészítés:  a baracknak a 2/3–át  meghámozzuk, magvát…

Tovább

Tejszínes gyümölcsleves főzés nélkül

Ha gyümölcsleves, az régen mindig a gyümölcs megfőzésével indult és lisztes tejjel behabarva, felforralva lett készen, aztán ettük néha hidegen, néha melegen. Szakács sógor 5 perc alatt elkészíthető, főzés nélküli gyümölcsleveséről először nem is akartam elhinni, hogy ez tényleg csak tej, tejszín,…

Tovább

Így készül a joghurtos krémsajt

Egy krémsajt recept, ami évek óta le van írva a füzetemben, csak annyiból áll, hogy csöpögtessük le a tejfölt. Egy régi szakácskönyv (Nagyanyáink receptjei) szerint előtte sót, cukrot kell belekeverni, egy éjszakát állni hagyni, lehetőleg szobahőmérsékleten, és csak másnak préselni ki belőle a…

Tovább
süti beállítások módosítása