Katarzis

5 villámgyors étel, amit imádnak a gyerekek

2020. március 17. - Katarzis blog

Különleges időket élünk. Percenként változik a hangulatunk, hol úgy érezzük, itt a világvége, máskor nevetünk magunkon, hogy annyi mindent túléltünk már, miért épp ez a helyzet lenne a végzetes.

Tudom, hogy sok helyen a szülők is otthon vannak, most van igazán idő sütni-főzni és időigényesebb recepteket is megpróbálni, viszont ahol nem, ott kicsit nehezebb a gyerekek igényeit 24 órában kielégíteni (tudom, mert az enyémek is óránként benéznek a hűtőbe, pedig láthatják, hogy nem szorgoskodok a konyhában reggeltől estig).

Öt könnyű receptet mutatok most, ami egyrészt nagyon hamar elkészíthető, másrészt a legtöbb gyerek szereti, én például ezekből soha nem tudok eleget készíteni.

 

A részletes receptet a címekre kattintva találjátok.

Tejszínes gyümölcsleves főzés nélkül

Ez a gyümölcsleves nálunk télen-nyáron kedvenc és tényleg kb. 5 perc az elkészítése, semmilyen főzést nem igényel. Ideális esetben egy otthoni befőttlébe kellene még a saját gyümölcsén kívül három-négyfélét belekockázni, de időhiányos napokon én is gyümölcskonzervből készítem (gyümölcssaláta vagy fruit coctail-ként találjátok az üzletben, 820 gr-os). Málnát teszek még hozzá, frisset vagy fagyasztottat, aztán nyakon öntöm tejjel, tejszínnel és mehetnek bele az ízesítők (rum, fahéj, vanília, citromlé), azoktól lesz nagyon finom. Én szeretem benne a citrom vagy lime-héjat is, családom nem, de most amúgy sem árt odafigyelnünk, hogy ne fogyasszunk nem hőkezelt termékeket, úgyhogy simán kihagyható belőle.


Sajnos szombat délután én is már csak a leveszöldséget tudtam megvenni a húslevesbe (sem sertés, sem szárnyashús nem volt sehol az egész városban; rossz döntés volt délutánra hagyni a bevásárlást), de szerintem ez csak a másnapi, ünnepi zárvatartás hozadéka volt. Remélem tehát, csirkemell ezután is lesz a piacon és az üzletek polcain, és készülhet belőle az egész családnak például egy ilyen finom étel, mint a

Szezámmagos csirkefalatok

Daraboljuk a csirkemellet, palacsintatésztába mártva süssük ki, majd forgassuk meg az édes-csípős mártásban. Ezért az ételért "békeidőben"  sem adok pénzt máshol, kevés húsból, minimális munkával egy nagy tállal sütök ki itthon. Egy 35 dkg-nyi húsból is hatalmas mennyiség lesz. Rizst vagy sült krumplit szoktam hozzá készíteni.


Bár az élesztős lángos az igazi, az a legidőigényesebb is a kelesztés miatt. Találtok nálam egyfajta kefíres hűtős lángost, ami élesztős ugyan, de összeállítás után a nyers tészta napokig tartható a hűtőben, így mindig lehet belőle frissen kisütni, de ha azonnal kell valami, akkor ezt a másik változatot ajánlom:

10 perces sajtos lángos

 


És egy másik 10 perces kedvenc, immár egy édesség:

Villámgyors túrófánk

A hagyományos fánkokkal ellentétben ez sem egy élesztős dolog, éppen ezért csak összekavarjuk a hozzávalókat, formázzuk és már süthetjük is bő olajban. Elrontani nem lehet és nagyon könnyű megszeretni akár simán porcukrosan, de lekvárral, joghurttal is szuper, az én gyerekeim tökélyre fejlesztették és legutóbb például jégkrémmel ették. 


A következő sütemény tényleg amolyan vészhelyzet-süti, mikróban készül ugyanis és az alaptésztába bármi mehet ízesítőnek, amit otthon találunk: csokidarabok, mazsola, aszalványok, friss vagy befőtt gyümölcs, dió. 

Villámgyors mikrós sütemény

 

Remélem, találtok közte olyat, ami segít átvészelni az otthonülős napokat. Kitartást mindenkinek! 

 

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod a barátaiddal is.

Ha követni szeretnél és még több érdekes és hasznos dologról olvasni, csatlakozz a Katarzis Facebook oldalához

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása