Annyira szentimentális vagyok konyhai téren is, szinte minden sütimhez kötődik valami emlék. Ezt az ostyás kókuszost például az egyik barátnőmnél ettem (faltam!) először, kb. 15 évvel ezelőtt, miközben mentegetőzött szegénykém, hogy túlóráznia kellett és csak ilyen desszertet érkezett készíteni nekünk, vendégeknek.

 A mentegetőzését azért sem értettem, mert nem egy 5 perces süti, hiszen főzni kell a krémjét, aztán hűteni, másrészt hihetetlenül finom valami, én büszkén teszem bárki elé és még a raffaello szeletnél is népszerűbb nálunk (recept ott és azonnal el lett kérve természetesen :D ).

1-2 héttel ezelőtt azért még elképzelhetetlen volt, hogy több földieper legyen a háznál, mint amennyit meg bírunk enni. Nem okozott fejtörést, hogyan előzzük meg a romlását, mindig túl hamar elfogyott.

Bár az eperszezon lassan lecseng, a következő módszer a gyümölcsök frissen tartására a többi bogyós gyümölcsnél (szeder, málna) vagy akár a romlékony cseresznyénél is nagyszerűen alkalmazható lesz (tudom biztosan, mert már a tavaly leteszteltem szinte mindegyikkel).

 A borscslevest-ha az jól van elkészítve-nem lehet nem szeretni.  Az eredeti borscshoz nagyobb darab csontos marhahús szükséges, amit tulajdonképpen épp úgy főznek meg, mint mi a hagyományos húslevesünket (habját leszedik, a végén a leveslevet átszűrik), aztán a kicsontozott húst feldarabolva rakják vissza a kész, immár felzöldségezett leveslébe.

Nagyot lódítanék, ha azt mondanám, hogy a keksztekercset mindig is ismertem és kihagyhatatlan ünnepi sütemény volt nálunk. Merthogy ezt a sütit akkor ismertem csak meg, amikor középiskolába kezdtem járni és időnként megleptem magam a pályaudvaron "vásári" kókusztekerccsel, kárpótlásul a hosszú utazásokért. Nem épp olyan volt, mint most ez a házi, sokkal töményebb, de legalább jó kevés :D , így célszerű volt lassan enni és minden morzsáját kiélvezni.  

Mielőtt leírnám nektek, hogyan készül nálunk a kötött tészta, amit Magyarország más vidékein görcslevesnek vagy táskalevesnek is neveznek, szeretnék elmondani egy vicces történetet, amit a nagymamámtól hallottam. Szegénykémnek kötelező volt ezt minden kötött-tészta készítésnél újra és újra elmondani, amennyiben én is náluk voltam éppen és ez bizony elég gyakran előfordult.

Nem volt itthon se mascarpone, se habtejszín, se túró, de nagyon akartunk valami epres-babapiskótás üde és könnyű finomságot. 

"De én nem szeretem a mákos sütiket!"-tiltakozott a lányom, én pedig bociszemekkel próbáltam rábeszélni, hogy bloggeranyuka rendes gyereke módjára legalább egy falatot egyen belőle, hiszen minden vélemény számít, az övé különösen, tudjátok ő amolyan "fénnyel táplálkozó" tizenéves. Megette a falatot, aztán az egész szeletet. Aztán kért még egyet. (Bár mindent ennyire "nem szeretne".) Ezek után már szavak sem kellettek.

Egy nagyon egyszerű almás-mákos sütit alakítottam át és tettem a citrommáz által-szerintem-egészen különlegessé.

És kimaradt a címből a lényeg, hogy könnyedén!, a leveles tészta készítésére jellemző macera nélkül. Ez a francia krémes 60 perc alatt összedobható akkor is, ha nincs odahaza kész leveles lapunk. 

 Persze csak azért tavaszi, mert most épp ez az évszak fut, de hol van már az az idő, amikor zsenge zöldségeket tényleg csak tavasszal kaptunk?! És hogy a "harapnivaló grízgaluska" mit is jelent?

A madártej-szelet az egyik nagy kedvencem és ünnepekre is gyakran szoktam készíteni, mert mutatós vendégváró a tálcán és félnem sem kell, hogy nem fogy el. :D