Elkészítését tekintve a bonyolultabb főzős fagyik és a simán lefagyasztott gyümölcsös joghurt között valahol félúton helyezkedik el ez a tejes-tejszínes málnafagylalt. Ízét tekintve pedig épp olyan, amilyennek egy tökéletes málnafagyinak lennie kell. Pedig nem is cifráztam, citrom bárminemű alkotórészével például külön kérésre nem ízesítettem (később rájöttem, hogy felesleges is lett volna bele), de természetesen mehet bele akár az, illetve merészebb ízekkel is feldobható (pl. bazsalikommal, hiszen az az év fagyija). 

Elég jól ismerem a régies süteményeket, de a tejespite valahogy kimaradt a gyerekkoromból. (Szerintem ha kínáltak is vele valahol, nem kértem, mert egy rosszul sikerült, nem jól átsült lepénynek gondoltam. :D )

 A francia tejespite, a clafoutis, viszont az első kóstolás óta népszerű nálam (a gyerekeimnél nem annyira, nekik csak annyi volt a rövid véleményük, hogy "elmegy"). Szerintem viszont ellenállhatatlanul eteti magát ez a leginkább sült pudinghoz hasonlítható rusztikus édesség, amit ajánlott minden idénygyümölccsel megkóstolni, de az eredeti recept szerint cseresznyével, mégpedig magozatlan cseresznyével kell elkészíteni. Megpróbáltam így is, úgy is. Magozatlanul tényleg van benne valami különlegesen érdekes ízvilág, ugyanezt érzem a befőtt cseresznyénél és időnként még el is gondolkodom, hogy öntudatlanul milyen fűszert rakhattam bele. (Persze soha semmivel nem ízesítem, a cseresznyemagban van a titok.)

 A befőzési szezon a bodzaszörppel hivatalosan is elindult már több mint 1 hónapja. 

 De hogy mi köze van ennek az ember kontra majom leleményességhez, azt úgysem találjátok ki, de el fogom árulni a bejegyzés végén. 

Húsimádóknak egész biztosan elképzelhetetlen, hogyan lehet egy falatnyi húsból ehető feltétet varázsolni egy egész család számára... például egy jó főzelékre. Pedig nem lehetetlen, nekem több ötletem is van, de most csak egyet mutatok. 

Annyira szentimentális vagyok konyhai téren is, szinte minden sütimhez kötődik valami emlék. Ezt az ostyás kókuszost például az egyik barátnőmnél ettem (faltam!) először, kb. 15 évvel ezelőtt, miközben mentegetőzött szegénykém, hogy túlóráznia kellett és csak ilyen desszertet érkezett készíteni nekünk, vendégeknek.

 A mentegetőzését azért sem értettem, mert nem egy 5 perces süti, hiszen főzni kell a krémjét, aztán hűteni, másrészt hihetetlenül finom valami, én büszkén teszem bárki elé és még a raffaello szeletnél is népszerűbb nálunk (recept ott és azonnal el lett kérve természetesen :D ).

1-2 héttel ezelőtt azért még elképzelhetetlen volt, hogy több földieper legyen a háznál, mint amennyit meg bírunk enni. Nem okozott fejtörést, hogyan előzzük meg a romlását, mindig túl hamar elfogyott.

Bár az eperszezon lassan lecseng, a következő módszer a gyümölcsök frissen tartására a többi bogyós gyümölcsnél (szeder, málna) vagy akár a romlékony cseresznyénél is nagyszerűen alkalmazható lesz (tudom biztosan, mert már a tavaly leteszteltem szinte mindegyikkel).

 A borscslevest-ha az jól van elkészítve-nem lehet nem szeretni.  Az eredeti borscshoz nagyobb darab csontos marhahús szükséges, amit tulajdonképpen épp úgy főznek meg, mint mi a hagyományos húslevesünket (habját leszedik, a végén a leveslevet átszűrik), aztán a kicsontozott húst feldarabolva rakják vissza a kész, immár felzöldségezett leveslébe.

Nagyot lódítanék, ha azt mondanám, hogy a keksztekercset mindig is ismertem és kihagyhatatlan ünnepi sütemény volt nálunk. Merthogy ezt a sütit akkor ismertem csak meg, amikor középiskolába kezdtem járni és időnként megleptem magam a pályaudvaron "vásári" kókusztekerccsel, kárpótlásul a hosszú utazásokért. Nem épp olyan volt, mint most ez a házi, sokkal töményebb, de legalább jó kevés :D , így célszerű volt lassan enni és minden morzsáját kiélvezni.  

Mielőtt leírnám nektek, hogyan készül nálunk a kötött tészta, amit Magyarország más vidékein görcslevesnek vagy táskalevesnek is neveznek, szeretnék elmondani egy vicces történetet, amit a nagymamámtól hallottam. Szegénykémnek kötelező volt ezt minden kötött-tészta készítésnél újra és újra elmondani, amennyiben én is náluk voltam éppen és ez bizony elég gyakran előfordult.

Nem volt itthon se mascarpone, se habtejszín, se túró, de nagyon akartunk valami epres-babapiskótás üde és könnyű finomságot.