Nagyon sokáig a cukkinit fogyasztható állapotban csak rántva tudtuk elképzelni, amit lehet nagyon szeretni, de egy idő után unalmassá válhat. Arról nem beszélve, hogy készíteni, a tűzhely mellett álldogálni sem túl kellemes a nyári kánikulában. Egy hőálló tálban pillanatok alatt összerakható finom sajttal, fokhagymásan, aztán hadd süljön magának, amíg mi a hűvös szobában valami sokkal kellemesebbel vagyunk elfoglalva. A most következő alaprecept bármilyen sonkával, virslivel, baconnel feldobható.

Tavaly csak félig, idén viszont teljesen lemondtam a kertészkedésről, ezért kellemes csalódásként ért, hogy a málnabokrok annak ellenére is hoztak termést, hogy se gyomtalanítva, se ritkítva nem lettek tavasszal. Mondjuk durva dzsumbujból kellett felszabadítani őket, hogy egyáltalán a közelükbe férkőzzünk, de legalább attól nem kellett félnünk, hogy medvével találkozunk a kiskertben. Pár szem málnával a meggyes lepényt is gazdagítottam, fagylalt is készült, na de annak ugye fagynia kell, ami keservesen hosszú idő, ezért különböző turmixokkal próbáltam kielégíteni a "valami finom málnás"-ért könyörgőket.

"Mit nekem te zordon Kárpátoknak"-írja Petőfi Sándor Az alföld című versében, én meg már gyerekkoromban sem értettem, hogyan lehet nem szeretni a hegyeket, Földünk legvarázslatosabb helyeit, én bármikor hagynám a síkvidéket és költöznék egy hegyi házikóba. 

A Mátra különösen a szívem csücske, és hacsak lehetőségünk van rá, igyekszünk útban Pest felé részesülni egy kis mátrai látványban és friss levegőben, még akkor is, ha ez esetenként 2-3 órás kitérőt jelent.

Idén húsvétkor még egy rövid gyalogtúrát is beterveztünk, Galyatető és az Ilona-völgyi vízesés közül végül az utóbbira esett a választás. 

Kutakodva az interneten azt találtam (illetve nem találtam), hogy a zöldségleveseket nem sokfelé szokás egyszerre rántani és tejjel behabarni. Általában mindenhol tejfölt használnak a krémesítéshez, és a szép hangzású "leves"-nek nevezik azután is, holott felénk onnantól, hogy a tejet beleöntjük, az már "étel", aminek ráadásul megvan a maga különleges éí-s hangzása, hogy az ember még véletlenül se keverhesse azzal az étel-lel, ami az ennivaló szinonimája. Az "ételt" (levet) régebben akkor is kötelezőnek érezték megfőzni, ha másnap a kutya ette meg vagy a moslékba került (akkor még mehetett a házi koszt minden élőlénynek a portán, olyan világ vót :D ).  Ebből a kedvesen nosztalgikus mondatból talán ki is derült, hogy én soha nem rajongtam ezekért a levesekért (paszulyos étel, tojásleves, lucskos káposzta, brr..), és csak 1-2-t örökítettem át saját kis családom számára. Ilyen a káposztás paszuly, a köménymagos leves, illetve a kolbászos krumplileves (szegényebb napokon csak krumplileves vagy ha őrizni akarom a hagyományt, akkor "krumplisétel"), amit kifejezetten szeretek, főleg ha nem rontom el a mostanában kapható, fertelmesen ízesített és iszonyúan keserű, házinak nevezett kolbászokkal. 

Különlegesen finom édes töltelék egy szétolvadóan omlós, mégis ropogós enyhén sós tésztában. Pillanatok alatt elkészül, az egyszerű ebédet is megkoronázza, tökéletes akár desszertnek, akár második fogásnak egy tartalmas leves mellé. 

A meggy a mákkal mindig is egy különlegesen finom párost alkotott, ha pedig sikerül a tésztát is jól megválasztani hozzájuk, nem is kérdés, elkápráztatunk-e másokat a végeredménnyel. Az már csak hab a tortán, hogy mindez 20 perc alatt és könnyedén megvalósító, még akkor is, ha játszunk kicsit a formákkal és most inkább egy ünnepélyes tortakoszorút készítünk az egyébként egyszerű töltött levelesből.

Egy olyan nép étele következik, amilyen még nem volt a blogon. Zsidótojás avagy lengyel tojás, de annyira egyszerű dologról van szó, hogy tojásos szendvicskrémnek is nevezhetnénk, főleg mert valószínű, hogy nem is a lent leírt az egészen eredeti recept. Abba ugyanis a hagymát megsütik, libamájat is pirítanak, ez az enyémből kimarad, így a kevésbé eredeti, de ismertebb és igazán közkedvelt változata következik a zsidótojásnak.

Az egyik leggyorsabban elkészülő, mégis tartalmas levesünk a frankfurti leves. Többféleképpen készülhet, rakhatjuk oda előbb a vizet, aztán bele a zöldségeket vagy fordítva; virsli is mehet közvetlenül  a levesbe vagy cifrázhatjuk, hogy előtte átpirítjuk; elrontani egyik verzióját sem lehet, mindenképp finom lesz a végeredmény.

Kicsit eljátszottam az értetlenkedőt, hogy "mégis mire gondolhattok?", amikor a minap a zöldkrémes süteményt kérték tőlem. Persze hogy azonnal tudtam, hogy diócskát akarnak velem süttetni; alig időigényes... a kis formákat zsírozni, nyomkodni, borítgatni, aztán ismét ugyanez, immár a tűzforró kis vasdarabokkal...egész estés program...én is imádom ezt a sütit, de kényszermunka megfelelő hangulat nélkül hozzáfogni.  Aztán kiegyeztünk valami egyszerűbben, főleg mert kiderült, kifejezetten a krémje az, ami annyira kívántatja magát ott a gondolatban, ezt épp tudom, milyen érzés, képes egy étel az embert álmában is üldözni, amíg meg nem szerzi, be nem falja.

Mindig eszembe jut, hogy gyermekkoromban mennyire különlegességnek számított mindenféle déligyümölcs és csak elvétve került a házhoz narancs, banán, olyan meg mint kivi vagy ananász... soha. Most meg itt fonnyadnak a kosárban, és tiszta sértésnek veszi minden gyermekem, ha fél kg mandarinnal érkezek haza a boltból, miközben ők azt kiabálták utánam, hogy "hozzál valami finomat!" :D